2021. január 16., szombatMa Gusztáv napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 359,00 Ft | USD: 295,00 Ft | CHF: 333,00 Ft
2021.01.16. Gusztáv Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 359,00 Ft | USD: 295,00 Ft | CHF: 333,00 Ft
Kezdőlap / Belföld / A szociális és egészségügyi szférában legyen hiperaktív az állam

Hirdetés

A szociális és egészségügyi szférában legyen hiperaktív az állam

A z interjú főbb megállapításai:

  • a magyarok az egymással szemben álló politikai erők két igen káros nemzetkoncepcióján őrlődnek,
  • a társadalmunk nyitottabb, elfogadóbb lett az elmúlt 25 évben, ám a lehetőségeinknek határt szabó, rossz történelmi tapasztalatokból táplálkozó negatív attitűdjeinket (rövid távú gondolkodás, türelmetlenség, bizalmatlanság) sürgősen ki kellene egyensúlyozni a pozitívakkal,
  • a magyarok társadalmi tőkefaktorát most még a törzsi logika határozza meg, meg kell tanulnunk megbízni a családnál nagyobb egységekben is,
  • fontos értéknek tartjuk a munkát, európai összevetésben is rengeteget dolgozunk, de döbbenetesen alacsony termelékenységgel, amin oktatással, hatékony irányítással lehetne segíteni,
  • oktatási rendszerünk diszfunkcionálisan működik, csak az elitképzésünk kiemelkedő, kulcsfontosságú az együttműködésre nevelő oktatási szemlélet,
  • ha valaki egyetemi diplomát szerez, az rendszerszinten növeli a magasabb bér lehetőségét,
  • itt az ideje, hogy az állam a fizikai infrastruktúra helyett elkezdjen nagy léptékben az emberi erőforrásba pénzt fektetni, ugyanis minden kutatás igazolja, azok az országok járnak jól, amelyek a humán erőforrásra költenek többet,
  • a nagyváros és vidék közötti különbségek globálisan és nálunk is jelen vannak, megmaradnak, ahogy a népességfogyást is legfeljebb lassítani tudjuk magyarországi szinten,
  • a munkaerőpiacunk strukturális problémáját elsősorban nem a kivándorlás okozza,
  • az állam hiperaktivitására nem a piaci folyamatokba való beavatkozásban lenne szükség, hanem a szociális és egészségügyi szférában,
  • egy-egy kiemelt cég helyzetbe hozása egyedi kormánydöntésekkel súlyosan torzítja a piacot, szertefoszlik a cégek szabad versenybe vetett bizalma,
  • romló korrupciós indexünk elveszi a hitünket, hogy érdemes hatékonyan termelni.

Magyarországon elhalt az eltérő politikai víziók versenye. Ma nem a nemzetnek vannak pártjai, hanem a pártoknak nemzetei.” Erős mondatok, a kötetből idéztem őket. Egészséges esetben milyen vízióknak kellene versenyezniük?

Korábban a pártoknak nemcsak arra volt mondásuk, hogy az ellenfelük mit csinál rosszul, vagy ők maguk mit csinálnak jól, hanem arra is, hogy hosszú távon milyen országot szeretnének látni. Az utóbbi évtizedekben azonban az európai politika sajnos elmozdult egy technokrata irányba, ráadásul a magyar közbeszéd még ennél is rövidlátóbb, lényegében a napi politikai adok-kapokról szól: ki korrupt, ki meleg, ki lop. Arról viszont már sok év óta alig vagy egyáltalán nem beszélünk, hogy ez az ország hogyan lehetne gazdagabb, boldogabb, mondjuk, tíz éven belül. Mindez azt eredményezi, hogy a média is egyre kevesebbet foglalkozik a hosszú távú víziókkal. Az Egyensúly Intézetben úgy gondoljuk, hogy a vízióknak újra helyet kell szorítani a politikai közbeszédben.

Hirdetés

Meddig kellene visszanyúlnunk, hogy sikeres, pozitív nemzettudatot találjunk, és ne a könyvből vett fordulattal szólva „pártok fogságába esett nemzettudatok” közül kelljen választanunk?

A pártok, pártcsoportok részéről két típusú nemzetkoncepciót láttunk az utóbbi évtizedekben. Az egyik a belső és külső ellenségek által körülvett, ostromlott nemzet képe. Ahol a külső és belső ellenségkép évről évre váltakozik, és a nemzetet folyton meg kell védeni valamitől. Szerintük az ellenséggel szembeni védekezés tartja össze ezt a nemzetet. A másik koncepció az, hogy a nemzet az a II. világháború romjai után is itt maradt csökevény, beszélni alig szabad róla. Aki beszél róla, az soviniszta – állítják. Én úgy gondolom, egyik sem vezet sehová, hisz előbbi a bezártságunkat, a bizalmatlanságunkat erősíti, arra nevel, hogy ne legyünk nyitottak, ne akarjunk együttműködni, a másik meg a túlzó individualizmusunknak ad táptalajt, és azt sugallja, hogy vagy az egyén, vagy valamilyen nemezetek feletti szervezet megoldja helyettünk a helyi gondokat.

Ezekkel szemben azonban létezik a pozitív vagy inkluzív nacionalizmus, mely jövőorientált, és egy nemzet közös pozitív céljait tűzi zászlajára. Nem ragad le a múlt sérelmeinél. Helyette olyan célt keres, mely nemcsak előremutató, hanem közös is. Tehát nem szorít ki csoportokat a nemzet keretei közül, hanem mindenkit egyesít benne.

Olyan országokban zajlik most építő jellegű vita a pozitív nacionalizmusról, mint Németország, ahol azért a nacionalizmus szóval a II. világháború miatt évtizedekig felettébb óvatosan bántak. A hollandok nacionalizmusa, nemzeti büszkesége például abban rejlik, hogy ők egy toleráns ország, a svédeknél ugyanez a közös nemzeti cél a társadalmi szolidaritás. Sok ilyen pozitív példát lehet még találni. Viszont ez nem azt jelenti, hogy a külföldi példát másolva kell új nemzettudatot építeni. Mi itt Magyarországon vissza tudunk nyúlni a 19. századhoz, a reformkorhoz, amikor Széchenyi István és társai egy jövőbe mutató nemzettudatot fogalmaztak meg. Legyünk büszkék erre, és építsük be a tudatunkba!

boros tamas-03-BS

Fotó: Bánkúti Sándor / Index

Ezek szerint azt a néhány negatív tulajdonságot, mely szintén jellemzi a nemzettudatunkat (kishitűség, áldozati identitás, önreflexió hiánya, idegenellenesség), meg kellene próbálni kiegyensúlyozni a pozitív attitűdökkel? A régi rosszat azért sokszor kínkeservesen nehéz magunk mögött hagyni, főleg, ha mélyen élő történelmi tapasztalatból fakad.

Nehéz rajtuk változtatni, ez kétségtelen, kitépni nem is kell őket gyökeresen, inkább a hangsúlyokat kellene eltolni, és egyensúlyt teremteni. A halálbüntetéshez vagy a homoszexualitáshoz való viszonyt illetően 20-25 éve még radikálisan mást gondoltak a magyarok, mint most. Sokat javultunk elfogadásban, nyitottságban, főleg az 55 év alattiak körében. Látható a trendváltás a felmérésekben. Ha ilyen kérdésekben is el tudtuk érni ezt a változást, akkor a kockázatvállalásban, bizalomban is sikerülni fog – amennyiben van rá politikai, gazdasági akarat.

Kutatások szerint mi, magyarok individualisták vagyunk, gyenge az egymásba és az államba vetett bizalmunk, s mindezt tetézi egy komoly társadalmi tőkehiány. Kitörni ebből nagyon nehéz, hogyan kellene nekikezdeni?

A Magyarország 2030 – Jövőkép a magyaroknak című könyvünk megírása előtt megállapodtunk a csapattal, hogy a hazai toposzok, sztereotípiák közül semmit sem fogunk készpénznek venni. Minden olyan állítást megkérdőjeleztünk, amely arról szólt, hogy milyen állapotban van az ország. Rengeteg statisztikai adatot vizsgáltunk meg egyesével, és ezeket hasonlítottuk össze a versenytársak adataival, a cseh, a lengyel vagy épp a skandináv országok számaival. A csapat csak azokat a mutatókat kereste, amelyekben kiemelkedünk a referenciaországok közül. Nyilván az országunk nincs végveszélyben, számos mutatóban sokkal jobban állunk, mint arról a közbeszédben hallunk. Sajnos azonban még így is nagyon kevés olyan területet találtunk, amelyben jobban teljesítünk a környező országoknál. Lassú lecsúszásban vagyunk a versenytársakhoz képest, bár ez nem csak az elmúlt évek eredménye. A gondok zöme ugyanis strukturális, tehát már ma el kellene kezdeni megoldani azokat, hogy 2030-ra látható változást tapasztaljunk.

Visszatérve a bizalom és az attitűdök változására: a 90-es években ember nem gondolta volna, hogy Szlovákia előbb vezeti be az eurót, mint mi, vagy hogy az egy főre jutó szlovák GDP magasabb lesz, mint a magyar. Ugyanolyan bizalomhiányos szintről indultak, mint mi, de változtattak. Kevés szó esik róla, de Magyarországon is évek óta javul a bizalmi faktor, még mindig nem kiemelkedő, de a tendencia javuló. Már elérjük egy-egy nyugat-európai ország lakosságának bizalmi szintjét. Jobbára azok körében nagyobb az intézményekbe vetett bizalom szintje, akik az aktuális kormányt támogatják. Érvényesül a törzsi logika: az enyémekben nagyobb a bizalmam. A változtatás azonban lehetséges, a bizalom erősíthető. A fontos az lenne, hogy a bizalom a törzsi határokon is terjedjen túl.

Schiffer András a 24.hu-n írt Pokol Béla kapcsán a mélyállamról, mely olyan, a kormányzástól elszakadt alrendszerekben alakul ki (energiahatóság, médiahatóság stb.), amelyeket megszállnak bizonyos gazdasági csoportok, s az újfajta jogosítványaik birtokában őket már nem tudják négyévente leváltani a választópolgárok a kormánnyal együtt, így kialakul egy párhuzamos állam, a „mélyállam”, mely a leváltott kormány érdekeit is tovább tudja képviselni. Ez sem épp a közbizalmat erősíti az állampolgárok részéről, nem?

Sokszor a közbeszédben nem azok a rendszerszintű problémák kerülnek fókuszba, melyek a leginkább hátráltatják egy ország fejlődését. Az oktatás, az emberek egymás közötti bizalmának, az általános átláthatóságnak, a transzparenciának a hiánya azok közé a területek közé tartoznak, amelyeket elsődlegesen orvosolnunk kellene. Az ön által említett deep state vagy mélyállam kialakulása rontja a közbizalmat, valóban gond.

Érdekes megállapítása a könyvnek, hogy mi, magyarok a felmérés szerint erőteljesen materialisták vagyunk, a fogyasztáson keresztül árazzuk be a boldogságunkat. Ha azt vesszük, hogy az individualizmus és a materializmus a kapitalista szemlélet két kiemelkedően fontos alkotóeleme, akkor gazdasági tekintetben sikerre vagyunk ítélve. Vagy ez túlságosan populista megközelítés?

Izgalmas kérdés, mert a közbeszédben ugyanezek az attitűdök inkább negatívan jelennek meg, ám a gazdaságilag sikeres társadalmak valóban materialisták és individualisták. Az individualizmus szükséges, de nem elégséges feltétel a sikerhez. Nálunk két olyan elem van, amelyek miatt ezek a tulajdonságok nem tekinthetők egy sikeres piacgazdaság zálogának.

Az egyik az, hogy nagyon erős kockázatkerülés jellemzi a magyarokat.

A „merjünk vállalkozni, innovatívnak lenni” szemlélet nélkül nincs esély kitörni. Szeretjük azt, amit megszoktunk, és szeretjük a biztonságot is.

A sikeres országhoz szükséges másik kulcs az együttműködésre való hajlandóság.

Az együttműködés a sikeres cégeknek is alapvető jellemzője. A cégek ugyanis nem mások, mint olyan egyének közössége, akik hajlandók feladni valamennyit az individualizmusukból egy közös cél érdekében. Így közös erővel nagyobbra tudnak nőni, mint ha, mondjuk, egyéni vállalkozóként dolgoznának. Ez a fajta együttműködésre való hajlandóság rendkívül fontos, és sajnos szintén hiánycikk itthon.

Csak lehet valahogy stimulálni, nem?

Persze, a kulcsszó az oktatás. Ahol az oktatási rendszer együttműködésre neveli a gyerekeket, ott kooperatív felnőttek nőnek fel. Olyanok, akik nem az egyéni sikert tartják szem előtt, hanem csapatban tudnak dolgozni, és ezáltal egyénileg is gazdagodnak.

boros tamas-01-BS

Fotó: Bánkúti Sándor / Index

Frontális tanítás helyett csoportmunka – az osztálytermi nyelvre fordítva.

Így van, a csoportban rejlik az erő.

Érdekes tapasztalat volt jó 10–15 éve, amikor a Corvinus Egyetemen […]







A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/belfold/2021/01/03/boros_tamas_interju/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Dopeman elárulta, mennyit fizet neki a Fidesz

[…] A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE! Forrás: https://index.hu/mindekozben/poszt/2021/01/16/dopeman_elarulta_mennyit_fizet_neki_a_fidesz/ *Tisztelt Olvasó! Amennyiben …