Coca-Cola, Ikea, Bosch Hungary, Microsoft Hungary, Abacus Medicine, KPMG, Yettel, Morgan Stanley – ezek azok a nagyvállalatok, amelyek az elmúlt években az LMBTQ+ jogok szövetségeseinek vallották magukat, de a Szikra Mozgalom szerint most, amikor igazán számítana a kiállás, gyáván hallgatnak.
„Amikor napok óta mindenki csak a Pride-ot betiltó alaptörvénymódosításról beszél, fülsüketítő a csend azoktól a nagy cégektől, amelyek valamikor felelősséget vállaltak az LMBT+ emberek ügyéért. Ideje elmondaniuk, hol állnak valójában: az LMBT+ emberek oldalán vagy Orbánék mellett” – áll a Szikra közleményében.
A szervezet célja, hogy ezek a cégek követeljék a törvénymódosítás visszavonását. A kampány keretében a Szikra egy online felületet biztosít, ahol bárki egy kattintással elküldheti a levelet az érintett vállalatoknak, felszólítva őket, hogy tegyenek nyilvános nyilatkozatot az ügyben. Az akcióhoz ITT lehet csatlakozni.
Kiállásra késztethetők a multik, de ehhez sokan kellünk. Írj levelet te is a cégeknek. Ha egyszer felelősséget vállaltak egy ügy mellett, most ne hagyjuk őket elbújni
– hangsúlyozza a mozgalom.
A Szikra azt is jelezte, hogy figyelemmel kíséri, melyik cég hogyan reagál a felszólításra, így következő napokban kiderül, hogy a nagyvállalatok valóban értékek mentén működnek-e, vagy csak marketingeszközként használták az LMBTQ+ közösség támogatását.
A kiállásnak minden esetben nyilvánosnak kell lennie, így könnyen […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/03/26/cinkos-aki-nema-szikra-mozgalom-lmbtq-pride-multik-vallalatok/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!