A Fővárosi Önkormányzat nagyságrendileg 27 ezer munkavállalót foglalkoztat, ezzel Magyarország egyik legnagyobb munkaadója. Erre tekintettel nyílt levelet írt hét szakszervezeti vezető a hamarosan megalakuló Fővárosi Közgyűlés képviselői számára, melyben azt kérik, illetve jelzik a közösségi közlekedés, kultúra, szociális intézmények, városüzemeltetés és a közigazgatás területén működő szakszervezetek nevében, hogy a grémium részéről
- garantálják az elmúlt öt évben kialkudott intézkedések megőrzését, mint például a „rabszolga-törvény” alkalmazásának tilalma, vagy a munkavállalói, szakszervezeti szerzett jogok megvédése;
- a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács folytassa működését, és annak munkájában a Fővárosi Közgyűlés frakcióinak a delegáltjai is vegyenek érdemben részt;
- a reálbérek értéknek növelésére van szükség, ezt pedig a korábbi ciklushoz hasonlóan a fővárosi közszolgáltatásokban és közszolgálatban dolgozók szakszervezeteivel kötendő többéves bérpolitikai megállapodás kell, hogy garantálja;
- továbbra is tartsa szem előtt fontos célként, hogy saját munkaerővel kell működjenek a közszolgáltatások és közszolgálatok. Ezért a jelenlegi szinthez képest a közszolgáltatások és közszolgálat ellátását nem lehet nagyobb arányban külső alvállalkozókkal ellátni, továbbra sem fogadható el a fővárosi tulajdonú cégek és intézmények esetében harmadik országból származó kölcsönzött munkaerő foglalkoztatása.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!