Reggeli cikkünk nyomán velünk együtt több sajtóorgánum is úgy értelmezte Orbán Viktor hétfői üzenetét, hogy a miniszterelnök büntetéseket helyezett kilátásba a szombati Pride résztvevőivel szemben. Valójában azonban a kijelentés árnyaltabb értelmezést is lehetővé tesz, különösen jogi szempontból.
A miniszterelnök a Harcosok Klubjában úgy fogalmazott:
A gyermekvédelmi népszavazáson a magyarok egyértelmű döntést hoztak. A törvényekről ennek megfelelően döntöttünk. Mindenkit tájékoztattunk, a jogszabályokat mindenki ismeri. A többi a hatóságok feladata, a politikának itt már nincs dolga.
Ezzel a kormányfő gyakorlatilag azt üzeni, hogy ő megtette, amit tehetett (törvények elfogadása, népszavazás) és egyértelművé tette, hogy nem kíván állást foglalni annak kapcsán, hogy küldjenek ki csekkeket a Pride résztvevőinek vagy sem, hanem átadja ennek a döntésnek a meghozatalát a hatóságoknak. A kérdés már csak az, hogy ők mi alapján és hogyan dönthetnek.
Miért vetődött fel a büntetés lehetősége?
A szombati esemény lényegében komolyabb hatósági akciók nélkül zajlott le, annak ellenére, hogy egy ponton még az ellentüntetőkkel is találkozott a felvonuláson résztvevő tömeg. A rendőrség arról számolt be, hogy a szombati napon „36 embert igazoltattak, egy nőt garázdaság, egy férfit pedig kábítószer birtoklása miatt állítottak elő”, de oszlatás vagy tömeges intézkedésre nem került sor.
Az utólagos büntetések kérdése viszont jogi szempontból összetett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nem engedélyezte a Budapest Főváros Önkormányzata és a Szivárvány Misszió Alapítvány által június 28-ra tervezett gyűlést. A hatóság a 2025 áprilisában hatályba lépett törvénymódosításra hivatkozott, amely lehetővé teszi az LMBTQ+-rendezvények betiltását gyermekvédelmi okokra hivatkozva.
Karácsony Gergely főpolgármester azonban jogi csavarral próbálta megkerülni a tilalmat. Június 16-án bejelentette, hogy „a 2001. évi XVII. törvény alapján, a magyar szabadság napján saját rendezvényeként szervezi meg a Budapest Büszkeség menetét” – már nem Pride-ként, hanem önkormányzati rendezvényként.
A főpolgármester érvelése szerint mivel a főváros „nem tett a gyülekezési törvény szerinti bejelentést”, a tiltás nem releváns.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy nem létező gyűlésről […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/07/01/pride-orban-viktor-buntetes-hatosag-eljaras-birsag-rendorseg/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!