Az elnökhelyettes jelentős előrelépésnek nevezte, hogy a korábbi évi egy-két illegális cigarettagyár-felszámolás után 2024-ben három ilyen létesítményt tártak és számoltak fel közösen a bűnügyi főigazgatóság és a bevetési igazgatóság munkatársai.
A gyárak mellett tavaly több raktárat, illetve raktárhálózatot is sikerült felderíteniük, amelyekben hazai viszonylatban rekordmennyiségű illegális dohányáru volt.
A felderített cigarettagyárakban, illetve depókban csaknem 75 millió szál cigarettát és 95 tonna dohányt foglaltak le a pénzügyőrök. A NAV hatékony fellépését nemcsak a statisztika, hanem a piaci visszajelzések is igazolják, miszerint csökkent az illegális cigaretta mennyisége Magyarországon – hangsúlyozta Demeter Tamás.
Magyarországon a dohánytermő területek 80-90 százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében található. Az ott élő elkövetők pedig pontosan tudják, hogy mikor van a dohánylevelek betakarításának ideje, és a dohányföldekről eltulajdonított levelekből beindul a fogyasztási dohány kereskedelmi célú otthoni gyártása is. Ekkor a szállított termékek mellett házi dohányaprítógépeket, mérlegeket és csomagolóberendezéseket is foglal a NAV – ismertette az elnökhelyettes.
Demeter Tamás elárulta, a magyarországi előállítás mellett a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!