2022 őszén fogadták el azt a törvényt, amely az Integritás Hatóság (IH) felállításáról is rendelkezett. Az új intézményről a parlament 150 igen szavazattal, 12 nem és 19 tartózkodás mellett döntött azt követően, hogy Magyarországgal szemben eljárás indult az uniós költségvetés védelmét szolgáló feltételrendszer alapján.
Uniós források tisztességes felhasználásáért
A hatóság feladatává tették, hogy felvegye a kesztyűt a korrupcióval szemben, őrködjön az uniótól érkező források tisztességes felhasználása felett.
Ennek jegyében a szervezetnél bárki panaszt tehet, de hivatalból is indíthat eljárást, amikor azt tapasztalja, hogy az illetékes hatóságok nem tették meg a szükséges intézkedéseket a korrupció visszaszorítása érdekében. Így a hatóság
- fellép minden olyan esetben, ha az uniós források felhasználásával vagy annak ellenőrzésével kapcsolatban visszaélésgyanús esettel találkozik;
- intézkedik, ha az uniós forrásokkal kapcsolatban összeférhetetlenséget, korrupciót vagy más jogsértést tapasztal;
- hatásköre kiterjed a csak részben uniós pénzből megvalósuló projektek vizsgálatára;
- visszamenőlegesen is vizsgálhatja, történt-e csalás az uniós forrásokkal;
- évente elemző integritásjelentést készít;
- évente és eseti ajánlásokat ad ki arról, miként használjuk fel az uniós pénzeket;
- vizsgálati eljárást folytathat;
- eljárás megindítására hívhatja fel az európai uniós források felhasználásának ellenőrzése körében feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezetet;
- kezdeményezheti más szerv eljárását;
- bíróság előtt pert indíthat;
- az európai uniós forrásból megvalósuló közbeszerzésekről tájékoztatási kötelezettséget írhat elő;
- a közbeszerzési eljárásból kizárt személyekről és cégekről nyilvántartást vezet;
- nyilvános vagyonnyilatkozatokat ellenőrizhet.
113 milliárdnyi támogatást vizsgáltak
Az IH elnöke, Bíró Ferenc május 5-én nyújtotta be az […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!