„Az emberiség vékony jégen jár, és ez a jég gyorsan olvad. Az utóbbi fél évszázadban a hőmérséklet nagyobb mértékben emelkedett, mint bármikor az elmúlt 2000 évben. A szén-dioxid koncentrációja legalább kétmillió éve nem volt olyan magas, mint most. A klíma időzített bombája ketyeg” – kommentálta a jelentést António Guterres ENSZ-főtitkár, aki szerint a dokumentum „túlélési útmutató az emberiségnek”.
Guterres úgy látja, klímaügyben „minden fronton cselekedni kell, mindenhol mindent egyszerre meg kell tenni”. Kérte, hogy a világ hagyjon fel az új fosszilis tüzelőanyagok felkutatásával, a gazdag országok 2040-ig mondjanak le a szénről, az olajról és a gázról. Hozzátette:
A magyar kormány épp most készül gázerőművek építésére, erről itt írtunk bővebben.
A dátum azért aktuális, mert a világ államainak hamarosan be kell mutatniuk terveiket az üvegházhatású gázok kibocsátásának 2035-ig történő csökkentésére. A hétfői IPCC-jelentés alapján 2035-ig 48 százalékkal kell csökkenteni az emissziót 2019-hez képest ahhoz, hogy megvalósulhasson a 2015-ös párizsi klímaegyezményben megfogalmazott cél, a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokban való korlátozása az iparosodás előtti szinthez viszonyítva.
„Nem fenntartható”
Ürge-Vorsatz Diána az Index kérdésére a jelentés egyik legfontosabb megállapításának azt nevezte, hogy
a nem fenntartható energia- és földhasználatunk eredményeként 1 Celsius-fok feletti az éghajlat-melegedés. Azt is bemutattuk, hogy ez már most jelentős hatással van az életünkre, a szélsőséges időjárási jelenségek tovább gyűrűznek, a megélhetésben, a gazdaságban és az emberéletben is jelentős károkat okoznak, ezért az üvegházhatású gázok kibocsátásának radikális csökkentésére van szükség. Ugyanakkor sok jó folyamat elindult, 18 ország hosszú távon sikeresen csökkentette a kibocsátását, ez Magyarországnak is sikerült.
Jelentős politikai elkötelezettséget látnak ezen a területen, de a klímakutató arra hívta fel a figyelmet, ha az összes beígért nettó nulla kibocsátási célt betartja az emberiség, akkor is több mint 2 fokkal emelkedhet a Föld átlaghőmérséklete az évszázad második felére, „tehát ez nem elég ahhoz, hogy elkerüljük a billenőpontokat, a vissza nem fordítható folyamatokat”.
A klímakutató hangsúlyozta: költséghatékony, sőt, profitábilis intézkedésekkel is jelentősen csökkenthető a kibocsátás, a két legnagyobb potenciállal rendelkező terület a szél- és napenergia, valamint
óriási hiányosságok és egyúttal lehetőségek vannak a városokban az épületek energiahatékonyságától a közlekedésig. Az ilyen irányú fejlesztések a levegőminőség javulása érdekében is fontosak.
Ürge-Vorsatz Diána leszögezte: „A gazdaság nem megy tönkre ezektől, az energiaszektorban már most jelentős finanszírozás van ilyen irányban, más területeken azonban alulfinanszírozottság látható, például a mezőgazdaságban viszonylag kevés innováció volt az éghajlatváltozással kapcsolatban”.
„Ne egy másikra szokjunk át”
Milyen hatással van a klímaváltozással összefüggő intézkedésekre az orosz–ukrán háború, valamint annak következményei? – kérdeztük Ürge-Vorsatz Diánát, aki tisztázta, hogy olyan jelentések alapján dolgoztak, amelyek még a háború előtt születtek, így nem az IPCC álláspontját ismerteti a kérdésről.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!