Október elsején Budapesten is elstartolt az új alapellátási ügyeleti rendszer, így már Magyarország minden vármegyéjében azonos szabályok érvényesek azokra, akik este, hétvégén vagy ünnepnapokon orvosi ellátásra szorulnak. Immár a fővárosban is az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) koordinál.
Az ATV Híradó stábja Lengyel Tibort, a mentődolgozók szövetségének elnökét kérdezte a változásokról, aki úgy látja, hogy a mentőszolgálat enélkül a feladat nélkül is túlterhelt, és a nagy mentőkésések már napi szintűek, ám a szervezet vezetői ezt valamiért nem veszik figyelembe. Információi szerint a mentőknél nagy átszervezések zajlanak.
Valamelyik nap voltam egy elsősegélynyújtó tanfolyamon oktatni. Az egyik résztvevővel beszélgetésbe elegyedtem, ő mesélte, hogy egy újraélesztéshez az M0-son – ahol ők laikus szinten a kollégájukat elkezdték újraéleszteni – 55 perc múlva érkezett meg a mentőautó
– nyilatkozta a stábnak.
Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere is úgy fogalmazott, hogy az új rendszer előnytelen számukra. „Ne vegyünk el az emberektől olyan lehetőséget, ami eddig megvolt nekik. A 16. kerület egy viszonylag nagy kerület, 75 ezer ember lakik benne, és azok a pontok, amiket kijelöltek, viszonylag messze vannak” – mondta.
Mobil ügyeleti egységek a városban
Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azonban máshogy vélekedett erről. Szerinte ha a beteg tényleg súlyos állapotban van, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!