A Harmat Kert Kft. 2012 óta szerződéses partnere a Budapesti Temetkezési Intézetnek (BTI). Az után, hogy a BTI beolvadt a Budapesti Közművek Zrt.-be, ez utóbbi társaságnak dolgozott tovább. A fővárosi köztemetők zöldfelület-fenntartására vonatkozó, 1,2 milliárd forintos keretszerződést a BKM vezérigazgatója, Mártha Imre írta alá 2022 májusában – számol be a Népszava.
A temetővezetők rövid időn belül jelezni kezdték, hogy a vállalkozó nem végzi el a kiszámlázott, a cég illetékese által teljes mértékben igazolt munkát. A BKM belső ellenőrzési főosztálya ezért tavaly júniusban vizsgálódni kezdett a teljesítésigazolások ügyében.
Arra jutottak, hogy „a temetővezetők jelzéseit nem vették figyelembe a számlakiállítást megalapozó teljesítési igazolások aláírásakor”, és „a vállalkozó szava döntött a temetővezetőkével szemben”. Az igazolásokat jóváhagyó főosztályvezető azzal próbálta megmagyarázni a helyzetet, hogy ő nem ismerte a teljesítésigazolásokra vonatkozó szabályokat.
A belső ellenőrzés felvetette „a vezetői ellenőrzés elmulasztását” és a jogszabályok megsértését, amit bár nem bizonyítottak, az érintett dolgozó munkaviszonyát megszüntették, és […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!