Az Index birtokába jutott egy belső e-mail, amelyet a BKV vezérigazgatója küldött a cég női dolgozóinak nőnap alkalmából, úgy tudjuk, az üzenet tartalmán többen is felháborodtak. Bár Bolla Tibor a levél elején még abban bízik, hogy a hölgyek március 8-án több kedves szót kapnak férfi társaiktól, pár mondattal később már úgy szól hozzájuk, mint
„A nőnap kiváló alkalom arra, hogy kifejezzük tiszteletünket és elismerésünket. Bízom benne, hogy a holnapi nap különleges lesz számotokra, és észrevehetően több mosolyt, több kedves szót, több elismerést kaptok tőlünk, férfiaktól, mint a rohanós hétköznapokon” – így kezdte a levelét a BKV vezérigazgatója, és ekkor még minden női munkatársnak fülig érhetett a szája, mit sem sejtve, hogy mit tartogatnak a további gondolatok.
…és jött a meglátás
Bolla Tibor köszöntője egyben beismerés is, hogy a munkanapokon a férfiak képtelenek az odafigyelésre, „a rohanós hétköznapokon ugyanis mi kapunk tőletek több mosolyt, több kedves szót”. A nők dicséretéhez ekkor már hozzácsapott egy kis szakmaiságot is, elmondása szerint „a közlekedési ágazat nem mindig a legkönnyebb terep”, ennek ellenére a női munkatársak stabilan tartják magukat, olykor még viccelődni is kedvük támad.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!