Október 30. és november 3. között munkanapokon a BKK járatai az iskolaszünet idején érvényes menetrend szerint közlekednek, de november 1-jén az ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi menetrendet kell figyelembe venni.
és az azt megelőző időszakban a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében.
Felhívják a figyelmet, hogy a temetők környékén útlezárásokra kell számítani, valamint a korlátozott parkolási lehetőségek miatt a BKK javasolja, hogy temetőkbe látogatók elsősorban a közösségi közlekedési eszközöket válasszák.
Változások a temetők megközelítésében
Az egyes temetők környékén az alábbi változásokra kell számítani, illetve azok megközelítését a BKK az alábbiak szerint javasolja:
Új köztemető
Az Új köztemető megközelítésére a BKK a Blaha Lujza tér felől a 28-as, valamint ebben az időszakban mindennap napközben az Új köztemetőig közlekedő 37-es villamost, továbbá november 1-jén a Keleti pályaudvar és az Új köztemető között közlekedő 28B villamost, a Kőbánya-Kispest metróállomástól pedig a 68-as, a 202E és a 268-as autóbuszokat, valamint november 1-jén Kőbánya-Kispest M és az Új köztemető között közlekedő 68B autóbuszt ajánlja. A temető elérhető továbbá a Puskás Ferenc Stadion metróállomás felől a 95-ös és 195-ös autóbusszal is, melyeknek módosul az útvonala. A Felsőcsatári köz végállomás felé tartó buszok október 28-ától november 1-jéig a Harmat utca–Újhegyi út útvonalon érik el a temetőt, az útvonalváltozás miatt nem érintik a Kada utca/Mádi utca, Kada utca/Maglódi út, a Bajcsy-Zsilinszky kórház, a Venyige utca és a Sírkert út megállóhelyet. A temetőnél az Újhegyi úton, a körforgalom előtt áll meg a 95-ös busz.
Az Új köztemető környékén ideiglenes forgalmi rend lép életbe:
- Az Újhegyi utat a Maglódi úttól a temető bejárata felé a közösségi közlekedésnek tartják fenn október 28-án 8:00-tól november 1-jén 20:00-ig.
- Ebben az időszakban a Sírkert utat egyirányúsítják a Kozma utca irányába.
- A Kozma utca Jászberényi út–körforgalom közötti szakaszát október 28-án 7 órától november 1-jén 20 óráig operatív rendőri intézkedéssel a Jászberényi út irányába csak a közösségi közlekedési járatok használhatják.
Farkasréti temető
A Farkasréti temető a Széll Kálmán tér és a Déli pályaudvar, illetve az M2-es metró felől a november 1-jén napközben sűrűbben közlekedő 59-es, illetve az 59A villamossal érhető el. Emellett a 8E és az 53-as autóbusz is gyakrabban közlekedik november 1-jén, előbbi gyors eljutást biztosítva többek között Kelenföld és Gazdagrét felől.
Óbudai temető
Az Óbudai temető megközelítéséhez november 1-jén a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!