Egy gimnáziumi tanár azzal kereste meg lapunkat, hogy a tankerületükben 2005 óta változatlan az őszi középszintű érettségi dolgozatok javításának és a feleletek meghallgatásának díja. Dolgozatonként és feleletenként is csaknem húsz éve bruttó 2030 forint jár a pedagógusoknak. A férfi szerint, aki kicsit is tisztában van egy dolgozat kijavításával, az tudja, hogy minimum 3 órát vesz igénybe, így ez bruttó 676 forintos órabérnek felel meg.
Mint írta, az elavult díjszabás jóval a diplomás órabér alatt van, amit már többször jeleztek az illetékes tankerületnek, de az ügyben azóta sem történt változás.
Megalázó, felháborító és megmagyarázhatatlan, hogy 2024-ben egy 2005-ben megállapított összeget fizetnek ki. Ki fog ezek után dolgozatot javítani?
– tette fel a kérdést levélben a tanár.
A pedagógus a megbízási szerződése alapján angol nyelvből vizsgáztatja a diákokat és összesen tizennyolc vizsgadolgozatot javít ki, amelyek darabjáért bruttó 2030 forintot kap, így a tizennyolc dolgozatért összesen bruttó 36 540 forint jár neki. Emellett kérdező tanári feladatokat is ellát majd, szintén bruttó 2030 forintért feleletenként.
A tavaszi középszintű érettségi vizsgadolgozatok javításának és a feleletek meghallgatásának díját ugyanakkor bruttó 5 ezer forintra emelte a szóban forgó tankerület. Ezért is volt meglepetés a tanároknak, amikor kiderült, hogy kevesebb, mint a feléért fognak segédkezni a pótló, javító és szintemelő vizsgák lebonyolításában. Valamint csak a vizsgáztatói jelentkezésük után vált egyértelművé számukra, hogy milyen díjszabás mellett kell dolgozniuk, amikor kézhez kapták a megbízási szerződésüket.
A probléma az, hogy ha konkrétan elmondják az intézményen belül, hogy ez bruttó 2030 forint, akkor nem találtak volna embert a feladatra. 26 éve javítom a dolgozatokat, és tudom, hogy körülbelül háromszor kell őket átjavítani, amíg le nem adjuk, ami körülbelül három órás munka
– magyarázta az angol–történelem szakos tanár lapunknak, majd hozzátette, hogy ezzel szemben annak a gyereknek, aki már nem tanköteles, 40 ezer forintot kell fizetnie vizsgatárgyanként.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/10/16/oszi-erettsegi-dolgozat-javitas-dijszabas-diplomas-minimalber/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!