A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a május 1-jén, csütörtökön a Kossuth Lajos téren megtartott bejelentett és engedélyezett gyűlés résztvevői közül többen a demonstráció hivatalos befejezése után jogellenes gyűlésbe kezdtek. A rendőrség azt írja honlapján, hogy vonulásukkal akadályozták a belvárosi forgalmat, néhányan a Lánchídra is felmentek, majd a Széchenyi téren folytatták a hatóság szerint jogellenes gyülekezést.
A BRFK közleménye részletezi, hogy a rendőrök 110 embert igazoltattak. Négy személlyel szemben pirotechnikai termékek használata miatt, egy fővel szemben pedig a gyülekezési joggal való visszaélés miatt tettek szabálysértési feljelentést. Egy esetben a személyazonosság igazolásával kapcsolatos kötelességek megszegése miatt történt előállítás és szabálysértési feljelentés. Két alkalommal biztonsági intézkedést kellett végrehajtaniuk a rendőröknek rosszullét miatt, továbbá egy embert elfogtak és előállítottak, mivel őt sikkasztás miatt körözték.
A közlemény kitér arra is, hogy „a rendőrség eddig is és ezután is mindenki számára biztosítja a békés gyülekezés jogát, miközben figyelembe veszi mások jogait, ideértve a fővárosban közlekedni kívánókét, és érvényt szerez a hatályos magyar jogszabályoknak”.
A Momentum súlyos vádakat fogalmaz meg
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője Facebook-posztban reagált a történtekre, és bejelentette, hogy hivatali visszaélés bűntette miatt feljelentést tesznek a BRFK ellen. Álláspontja szerint „a Kádár-korszakot idéző jelenetek zajlottak” a tüntetésen.
Bár most nem lökték a földre a momentumosokat, mint legutóbb, de nyilvánvalóan jogsértő módon a személyi szabadságukban korlátozták a békés tüntetőket. A járdán szabályosan haladó tömeget rendőrsorfallal állították meg a Lánchídon. Nem engedték meg békés állampolgároknak, hogy Pestről Budára a hídon szabályosan átsétáljanak
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/05/02/tuntetes-lanchid-momentum-hadhazy-jogvita-hivatali-vissza/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!