2018. november 17., szombatMa Ödön napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 321,00 Ft | USD: 283,00 Ft | CHF: 281,00 Ft
2018.11.17. Ödön Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 321,00 Ft | USD: 283,00 Ft | CHF: 281,00 Ft
Kezdőlap / Tudomány / 1947: tömeggyilkosság a május elsejei majálison

Hirdetés

1947: tömeggyilkosság a május elsejei majálison

1961-et írtunk már, hol volt már az a 14 évvel ezelőtti május elseje? Egyre több szicíliai családban volt már legalább egy Fiat 500-as, az eurovízión a tévé előtt drukkoltak Roberta Cortinak és az Al di lának, de végül Luxemburg nyert, a Palermo visszakerült a Serie A-ba.

Ebben az évben forgatta Francesco Rosi olasz rendező az 1947. május elsejei vérengzésről szóló filmjét; Salvatore Giuliano és bandája rálőtt a munkát és a szicíliai választásokat megnyerő kommunistákat ünneplő tömegre, és megölt 11 embert, köztük gyerekeket, 27 embert pedig megsebesített. A rendező ezer környékbeli parasztot kért fel statisztának, ők játszották a két hegy övezte, kietlen és sivár Portella della Ginestrában összegyűlt majálisozókat. Ami ezután történt, arról John Dickie számolt be a Cosa Nostra című könyvében, és ez látható a film 47. percében:

“Amikor a lövöldözést kezdték utánozni, a tömeg pánikba esett, az egyik kamerát is feldöntötték menekülés közben; az asszonyok sírtak és térdre borulva imádkoztak; a férfiak rémületükben a földre vetették magukat. Egy talpig feketébe öltözött öregasszony a kamera elé állt, és gyászosan jajongta: »Hol vannak a fiaim?« Két fia halt meg Giuliano és bandája kezétől.”

Hirdetés

Szicília, mint USA-tagállam?

A második világháború után mozgalom indult, hogy a Földközi-tenger legnagyobb szigetét kiszakítsák Olaszországból. A függetlenséget a romantikus lokálpatrióták mellett a kommunizmustól és a magántulajdon eltörlésétől rettegő nagybirtokosok, valamint ugyanilyen okból a maffia is támogatta. Az amerikai szicíliai maffia is a függetlenség ügye mellett volt, kívülről mindez annyira komolyan nézett ki, hogy az éppen kialakuló nyugati világban kulcsfontosságú szereplőnek szánt Olaszországgal jó viszonyra törekvő amerikai külügyminisztérium leszögezte: nem, nem akarja Szicíliát az Egyesült Államok negyvenkilencedik tagállamává tenni.  

Jelenet Francesco Rosi 1961-es filmjéből

Jelenet Francesco Rosi 1961-es filmjéből

A szicíliai szegények tömegei viszont a kommunizmussal szimpatizáltak, éppen olyan arányban, mint Olaszország többi részében. A nagyhatalmak hiába egyeztek meg arról, hogy Olaszország nem kerül vörös uralom alá, fennállt a veszélye annak, hogy legálisan, választási győzelmet aratva kaparintják meg a hatalmat. 

Az utolsó bandita

A sokgyermekes parasztcsaládból származó Salvatore Giulianónak kiforrott világképe nem volt ugyan, de Amerikáért már a háború előtt, gyerekként is bolondult. A szövetségesek inváziója után kezdődött bűnöző pályafutása, amikor lelőtt egy rendőrt, miután elkapta egy zsák feketepiaci gabonával. Négyszázharminc ember élete szárad a lelkén, bandája rablásokban, emberrablásokban vett részt, uralta a feketepiacot. 

Közben remegett a hírnévért, azt akarta, hogy Robin Hoodnak lássák, nem pedig annak, ami volt: egy könyörtelen, hidegvérű bűnöző. Miközben bujkált a hatóságok elől, az újságíróknak szinte szabad bejárása volt hozzá. Szívesen pózolt a kamerák előtt, de érezte, hogy kell még valami.

A maffia rettegett a kommunistáktól

Ekkoriban a szicíliai szakadárok mozgalma éppen kifulladóban volt, a Szicíliai Függetlenség Önkéntes Hadseregéhez a maroknyi alapítón kívül senki sem csatlakozott, sőt, elegendő volt egy tűzharc a csendőrséggel, és az önkéntes haderő megszűnt. A magántulajdonukat féltő politikusoknak, földbirtokosoknak és a maffiának tennie kellett valamit. Hogy mit, arról Giuseppe Fava írt a Szicíliai maffia című könyvében:

“Ekkor a szakadárok Giulianóhoz fordultak, s mindent elkövettek, hogy a zsiványt hőssé avassák: ezt a maffia vállalta magára. Ráakadtak a megfelelő emberre, akit marcangol az a tudat, hogy csupán holmi gonosztevőnek tekintik, keblét heroikus álmok hevítik, eléggé elszánt és vakmerő, hogy lepuffantson bárki emberfiát, akár csendőrt, akár gyerkőcöt, egyszersmind elég együgyű, hogy fel se fogja, miszerint szánalmas eszköz csupán.”

Salvatore Giuliano a szicíliai tartományi választás előtt levelet küldött egy amerikai újságíróval Harry S. Trumannak, az Egyesült Államok elnökének, amiben azt írta: tűrhetetlen a kommunista kutyák csaholása. Majd jött az 1947. április 20.-i szicíliai tartományi választás, amit sok szicíliai nagy megdöbbenésére a kommunistákat is magában foglaló Népi Tömörülés nyert meg 30 százalékkal, a második helyezett kereszténydemokraták csupán 20 százalékot szereztek. Salvatore Giulianónak (és/vagy megbízóinak) ez a választási győzelem adta a végső lökést.

Kő van a szíve helyén?

Tíz nappal később a Népi Tömörülés titkára a gyűlést készült megnyitni, amikor a hegyekről körös körül hangos dörrenéseket lehetett hallani. Az emberek azt hitték, tűzijáték. Tíz percig tartott Giuliano és emberei géppuskázása, nyolcszáz töltényhüvely maradt utánuk. A 11 halott között négy gyermek is volt.

Olaszországban elemi erejű volt as felháborodás, még a katonaságot is mozgósították, hogy elfogják az utolsó banditát. Ő maga azzal védekezett egy nyílt levélben, hogy csak rá akart ijeszteni a tömegre, embereinek megparancsolta, és így tett ő maga is, hogy az emberek feje fölé célozzanak. “Gondolják, hogy kő van a szívem helyén?” – tette fel a kérdést. 

A belügyminiszter tudott róla?

Teltek a hónapok, az évek, és hihetetlennek hangzik ugyan, de a negyed Magyarországnyi Szicíliában bujkáló Giuliano csak nem lett meg. Rebesgettek, hogy létezik egy napló, amivel sakkban tartja nagynevű támogatóit. Ő maga pedig eléggé egyértelmű kijelentéseket tett Mario Scelbára, Olaszország Szicíliában született belügyminiszterére, mint esetleges felbujtóra, akinek egyesek tények “szétrombolhatják politikai pályafutását”.

Scelba a háború utáni Olaszország egyik legellentmondásosabb politikusa volt. 1945-től 1947-ig kommunikációs miniszter, 1947-től 1953-ig belügyminiszter, 1954-55 között miniszterelnök. Kiemelkedő szerepet játszott az antifasiszta mozgalomban, az olasz politikát a kilencvenes évek elejéig uraló Kereszténydemokrata Párt alapító tagja. Vasminiszterként emlegették, a rendőrséget megtisztította a volt partizánoktól, kommunistáktól. Nevéhez fűződik több, tüntetőkre, földfoglalókra leadott rendőrsortűz. A Portella della Ginestra-i mészárlás után azt mondta, hogy annak nem volt politikai motivációja. 

A bíróság szerint a vérengzést Giuliano bandája saját szakállára követte el, céljuk az volt, hogy megbüntessék a baloldalt a választási sikere miatt.

Tűzharcot hazudtak

Közben az egykori szakadároknak, valamint antikommunistáknak már nem volt rá szükségük. Szicília nagyfokú önállóságot kapott az olasz köztársaság kebelén belül, az 1948-as országos választás pedig megmutatta: nem is kell annyira félni a kommunistáktól. Az egy évvel korábban Szicíliában győzelmet arató Népi Tömörülés négymillió szavazattal lemaradva csupán második lett a kereszténydemokraták mögött. És mellesleg Szicíliában sem nyertek soha többé tartományi választást a kommunisták.

Amikor 1948 nyarán öt maffiózót ölt meg, már sejteni lehetett, hogy a kezét elengedték, a sorsa megpecsételődött. Mégis két évnek kellett eltelnie, hogy egy castelvetranói ház udvarán megtalálják Giuliano holttestét. A rendőrök a kiérkező és a holttestet alaposan körbefotózó újságíróknak azt mondták, hogy vad tűzharcban ölték meg a banditavezért. Valójában viszont egészen más történt, ahogy egy oknyomozó újságíró kiderítette: Giulianót álmában ölte meg unokatestvére és helyettese, az árulóvá lett Gaspare Pisciotta.

Mindeközben a belügyminiszter még mindig Mario Scelba volt.

Már megint egy emlékirat

Pisciotta a börtönben maga is emlékirataival bíbelődött, sőt, négy évvel később szerencsétlenségére felvette a kapcsolatot egy vizsgálóbíróval, mert el akart mondani egyet s mást Giuliano halálával kapcsolatban. Éppen a reggeli kávéját készítette a palermói Ucciardone börtönben, amikor elkevert benne egy gyógyszernek hitt szert, amiről kiderült: halálos méreg volt. Egy órányi szenvedés után lehelte ki lelkét. 

Emlékirata eltűnt.

Másnap Mario Scelbát a parlament kereszténydemokrata többsége miniszterelnökké választotta.  

Mario Scelba 1947-ben

Mario Scelba 1947-ben

Hogy mi történt a háttérben, azt soha nem tudjuk meg, a sötétben való tapogatózáshoz mindenesetre nem rossz Favának ez a néhány sora. Annak a maffiaügyekre szakosodott újságírónak, akit a maffia 1984-ben a szicíliai Cataniában a nyílt utcán végzett ki: 

Erkölcsi tekintetben a Giuliano-jelenség halálos csapást mért az állami méltóságra, s az máig [1984] sem állt helyre Szicíliában, mert immár soha többé nem fogjuk megtudni, vajon a maffia szegődött-e az olasz állam szolgálatába, hogy megszabaduljon Giulianótól, vagy megfordítva, az állam bocsátkozott-e tárgyalásba s egyezett-e meg a maffiával, hogy végezhessen Giulianóval. Vagy egyszerűen a maffia felhasználta Giuliano szolgálatait, amíg szüksége volt rá, aztán sorsára hagyta, sőt maga adta ki a fejét a csendőrségnek, hogy ekként hatósági bizonylatot szerezzen ártatlanságáról. Az állam pedig szolgai alázattal mindig beletörődött ebbe a drámai helyzetbe, hosszú időn át magatehetetlen szemtanúként bámulta az eseményeket, végül pedig cinikus cinkosságot vállalt.

Forrás: http://index.hu/tudomany/tortenelem/2017/05/01/portella_della_ginestra_szicilia_majus_1._maffia_merenylet/

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

A középkorban egészen másképp jártak az emberek, mint ma

A középkorban egészen másképp jártak az emberek, mint ma

Az ember hajlamos a megszokott dolgokat természetesnek, évezredek óta változatlannak, sőt, az egyetlen lehetséges alternatívának …