2019. szeptember 16., hétfőMa Enikő napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 332,00 Ft | USD: 299,00 Ft | CHF: 303,00 Ft
2019.09.16. Enikő Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 332,00 Ft | USD: 299,00 Ft | CHF: 303,00 Ft
Kezdőlap / Tech / Kipróbáltuk a World of Warcraft Classicot, és úgy maradtunk

Hirdetés

Kipróbáltuk a World of Warcraft Classicot, és úgy maradtunk

2019 legnagyobb gémer szenzációja egy 15 éves játék újrakiadása, szigorúan az eredeti állapotában, mindenféle felújítás, kifényezés és modernizálás nélkül. A WoW Classicot százezrek követelték, másik százezrek tartották a világ leghülyébb ötletének, és most mind a két csoport könnyes szemmel játszik vele látástól vakulásig (vagy káromkodva áll sorban a zsúfolásig telt szerverek előtt). Két tesztelővel estünk neki a játéknak, az egyik az ominózus 15 év első felét töltötte el a WoW világában, a másik pont a második félidőt. Vajon melyikük szédült el jobban a nosztalgia-hullámvasúton?

Mind régi mémek vagyunk

A megjelenésétől kezdve hét éven keresztül, úgy 2012-ig elég fontos szerepet játszott az életemben a World of Warcraft. Legalább 3-4000 játékórám van benne, tízezres olvasottságú híroldalt (ez annak idején elég soknak számított) építettem hozzá egy baráti társasággal, klánt vezettem – mondhatjuk, hogy afféle középhatótávolságú celeb voltam a magyar WoW-os közösségben. Most már nagyjából annyi ideje, hogy nem játszom vele, mint amennyit komolyan rá voltam állva.

Én vagyok a WoW Classic optimálisan ideális, tudományosan kiszámolt, tökéletes célközönsége.

Hirdetés

A gond csak az, hogy rühellem a retrót, a régenmindenjobbvolt-nosztalgiát. A WoW Classicért sem lelkesedtem annyira a bejelentésekor, amennyire illett volna, és az igazat megvallva, azóta se. Még a premier napját is kihagytam, csak elhűlve néztem Twitteren a képeket a több tízezres sorokról, az 5-6 órás várakozásról, meg a szerencsésekről, akik bejutottak és nemsokára már ott gyepálták egymást Crossroads határában, ahol 15 éve én is rácsavarodtam a játékra.

Másnap reggel persze már én is ott álltam a sorban. Illetve dehogy a sorban, annál azért több eszem volt: amerikai szerverre mentem, hogy ottani idő szerint éjjel és kora reggel játszva elkerüljem a tömeget.

Úristen, ez ennyire ronda volt?

– azt hiszem, mindenkinek ez volt az első reakciója, amint sikerült belogolnia. A játék alapbeállításokkal stabilan hozza a 15 évvel ezelőtti grafikai standardet, ami ma kb. egy közepesen béna mobilos játéknak felel meg. Szerencsére nem erőlteti annyira a retrót a játék, fel lehet húzni a grafikát a fájdalomküszöb fölé, és kellemes meglepetésként mindenféle egzotikus, ultraszélesvásznú felbontást is támogat.

Aztán egyszer csak azon vettem észre magam, hogy ott állok az ork főváros, Orgrimmar közepén, az agyam ki tudja milyen bugyraiból jönnek elő a billentyűzet-kombinációk, emlékezetből futom le a kört az aukciós ház, a bank, a tailor és a warlock tréner között, és régi ismerősként üdvözlöm a kocsmában Gamont, a taurent, akit, ahogy 15 éve folyamatosan, most is rendszeresen agyonvernek a vendégek.

Megdöbbentő, de a baltával faragott, ütött-kopott játékélmény elkezdett újra működni,

élveztem a fejlődést, a végeláthatatlan barangolást a hatalmas területeken (mindenféle repülő turbóhátas nélkül), a küldetéseket, és főleg azt, hogy el kellett olvasni a szövegüket, nem lehetett arra hagyatkozni, hogy a térkép úgyis jelzi, merre kell menni, és kit levágni. Pár szörny legyűrése után meg kell állni pihenni és gyógyulni – hát ez teljesen új (illetve nagyon régi) élmény a végletekig optimalizált, gépiesen tökéletes modern WoW után.

Visszajöttek a közmondásos régi szép idők, még az sem zavart, hogy a játékbeli cset színvonala egy millimétert sem emelkedett 15 év alatt, és a fő humorforrás ma is az, hogy belinkelünk egy tárgyat vagy képességet, és elé írjuk, hogy “anal”. Anális lélekszívás, óriási humor, hahaha, bármikor nagy sikert arathatunk vele, és tuti kapunk rá válaszként minimum egy anális tűzgolyót.

Tartott is ez az eufória vagy 7-8 órán át, ami egyrészt önmagában kétszer annyi, mint manapság egy teljes Call of Duty-végigjátszás, másrészt a WoW Classicban éppen csak arra elég, hogy nagyjából a második területet felfedezze az ember fejlődés közben. Ez esetemben a Barrens végtelen szavannája volt, zebrákkal, zsiráfokkal, és Mankrik elveszett feleségével, aki egy réges-régi mém a játékban.

Kábé a 120. vadállatot mészároltam le ugyanannak a négy gombnak az ugyanolyan sorrendben lenyomkodásával, amikor, szentségtörés ide vagy oda, elkezdtem unatkozni. Felfedeznivalót és izgalmat hiába is vártam a játéktól, hiszen pontosan tudtam, merre kell majd tovább mennem, és ott mi vár rám: még vagy tízszer ennyi ugyanannak a négy gombnak az ugyanolyan sorrendű nyomkodásából. Hogy aztán elkezdjem a csúcstartalmat, a raideket, ahol viszont már csak két gombot nyomkodok, és önfeledten kiabálom, hogy “dots, dots, more dots”. Igen, ez is egy régi mém. A WoW Classicban igazából minden és mindenki egy réges-régi mém. Ez benne a legjobb. Emlékszik még valaki Leeroy Jenkinsre? Na ugye.

<iframe width="640" height="360" […]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/tech/godmode/2019/08/31/kiprobaltuk_a_world_of_warcraft_classicot_es_ugy_maradtunk/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Kényelmi újítást kapott a Microsoft Authenticator

Képes menteni és visszaállítani az adatokat a kétlépcsős hitelesítőapp. Az egyre több webes szolgáltatás által …