2018. december 16., vasárnapMa Etelka napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 323,00 Ft | USD: 286,00 Ft | CHF: 287,00 Ft
2018.12.16. Etelka Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 323,00 Ft | USD: 286,00 Ft | CHF: 287,00 Ft
Kezdőlap / Tech / Amikor megfájdul a szíved egy postakocsi kirablásakor

Hirdetés

Amikor megfájdul a szíved egy postakocsi kirablásakor

Több mint húsz éve bizonyos időközönként eljön az az idő, amikor képes vagyok hetekre elveszni egy játékban. Viszont csak egyetlen egy olyan játékfejlesztőt tudok mondani, ami 1997 óta képes egy-egy új játékával kimondottan extázist okozni nekem és még több millió embernek, ez pedig a Rockstar Games, a GTA-sorozattal világhírűvé vált stúdió. A máig minden idők legtöbb bevételét termelő szórakoztatóipari termékének (beleértve a mozifilmet, albumokat, mindent) számító GTA V után a Rockstar pár hete megjelentette egy másik népszerű játékának, a Red Dead Redemptionnek a folytatását, és újabb popkulturális mérföldkőhöz érkeztek.

A folytatás az első Red Dead Redemption előzménye, ami meg a 2004-es Red Dead Revolver kvázi folytatása volt, de igazából ez nem is annyira lényeges, mert az egész műfajt egy nagyon egyszerű kifejezéssel le lehet írni.

A Red Dead Redemption 2 egy brutálisan részletes vadnyugat-szimulátor.

Hirdetés

Mint a GTA-játékok, csak itt nem a modern korban, vagy a ’80-as, ’90-es években lövöldözünk bűnözőként mindenkire valami nagyvárosban, hanem a vadnyugat vége felé közeledve bújunk egy törvényen kívüli cowboy bőrébe, aki két tucat társával együtt képtelen beilleszkedni az egyre civilizáltabb amerikai életbe. A beilleszkedési problémáikat pedig vonatrablásokkal, uzsorázással vagy fejvadászattal vezetik le, miközben nyakukban az akkori kvázi FBI, több bűnbanda, a hadsereg és ki tudja, még kicsodák.

Egyre kevésbé vad a nyugat

Amíg az előző játék az 1910-es évek elején, a klasszikus vadnyugat végnapjai után játszódik, addig a második rész 1899-ben kezdődik, amikor az iparosodás szép lassan elér az Egyesült Államok minden szegletébe. Főhősünk Arthur Morgan, egy állandóan kicsit zabos fenegyerek, aki egy Dutch Van der Linde vezette bűnbanda egyik erős embere, és rajta keresztül ismerjük meg az előző Red Dead Redemption cselekményének előzményeit. Dutch egy született vezető, egyszerre empatikus és manipulatív, kegyetlen és családbarát, ragaszkodó és misztikus, és az ő kis szedett-vedett társasága a családunk. Ez a család pedig tele van olyan, a társadalom perifériájára szorult alakokkal, mint a drogfüggő lelkész, a félig fekete, félig indián harcos vagy a férjét és a házát frissen elvesztő asszony. Ráadásul az előző játékhoz képest sokkal, de sokkal nagyobb területen játszódik a történet kezdve a fiktív New Orleansszal és Louisinával a fiktív Kentuckyn, Coloradón, Oklahomán vagy Wyomingen keresztül egészen Texasig és Arizonáig.

Hiába sokkal zöldebb, élettel telibb a környezet, a játék még így is ízig-vérig western, ahol a jól ismert klisék inkább üdítően hatnak, mint elcsépeltnek. Arthur és társai hiába törvényenkívüliek, a döntései morális háttere minden karakterre hatással van, sőt maga a játék is úgy lett kitalálva, hogy ha folyamatosan lopunk, csalunk, hazudunk, akkor a környékbeliek egy utolsó útonállóként fognak minket kezelni, de ha sok jót teszünk, akkor kedélyesen előre köszönnek a kocsma előtt. Ez az, ami azonnal feltűnik a játékban, és egyben minden más hasonlóhoz képest a Rockstar itt dobott a legnagyobbat. Az immerzió tényleg elképesztő, a más játékokban unalmasan tébláboló, tök ugyanolyan NPC-k (mellékkarakterek, statiszták) mintha tényleg élnének. Beszólnak, ha koszos vagyok, segítséget kérnek vagy éppen mások segítségére sietnek, kötözködnek, megtámadnak, haverkodnak, vagy szimplán csak rám köszönnek, ha épp olyan kedvük van. Konkrétan órákat el lehet azzal tölteni, hogy az ember teljesen random NPC-ket hoz olyan helyzetbe, amelyre kénytelenek reagálni, és ezekből egészen szórakoztató jelenetek jönnek néha össze.

Éppen ezért is kicsit igazságtalan a játékot vadnyugati GTA-nak hívni, ugyanis a GTA V világteremtésben csak a felszínét kapargatta annak, amit a RDR 2 már tökélyre fejlesztett. Ez itt tényleg egy élő, lélegző világ, amelynek akkor is vannak történései, problémái, ha ezeket nem mi provokáljuk ki. És akkor nem beszéltünk még a lélegzetelállító grafikáról, az elképesztő fényekről, a több ezer oldalnyi dialógusról, zseniális szinkronmunkáról, ötletes küldetésekről és a változatos környezetről. Lehet, nem is fogunk, mert a Red Dead Redemption 2 egy olyan grandiózus vállalkozás, amelyről egy nagyobb szakdolgozatot is lehetne írni.

A legjobb szerepjátékokat idézik azok a pillanatok, amikor teljesen véletlenszerűen belebotlunk egy kis házikóba az erdőben, és kiderül, hogy abba a házikóba be lehet menni, mindenféle titkokat lehet találni, sőt, kisebb küldetések és történetek is kirajzolódnak ebből. Erre eddig ilyen mélységben nem volt példa Rockstar-játékban, és valószínűleg sohasem felejtem el ezt a pillanatot, amikor éjszaka találtam egy kivilágított házat, amelynek a verandáján egy férfi és egy nő kedvesen beinvitált vacsorázni. Végül megmérgeztek, kiraboltak, és egy hullákkal teli gödörben ébredtem. Ezután visszamentem a házba, lelőttem mindkettőt, visszaszereztem a cuccaimat, és találtam egy köteg pénzt a festmény mögött. Egy másik alkalommal kis híján beszartam, amikor naivan nézelődtem egy lepukkant, elhagyatott településen a mocsárnál, hogy aztán a semmiből rám törjön egy rakás késes elmebeteg, akikről máig nem tudom, ki a fenék lehettek.

Több száz ilyen apró, már-már easteregg-szerű küldetés, történet és poén van a játékban, tele van a YouTube például ufóészlelésekkel, vámpírharccal és rengeteg olyan rejtett dologgal, amiket a játék nem tol a képedbe, hanem érdemes neked figyelni rá. Például amikor egy erdőben megmentett férfi később elmeséli nekem, hogy az orvos hátsó szobájában tartja a pénzt az egyik bűnbanda, vagy hogy van egy ház valahol, amit érdemes kirabolni. Ezeknek a nagy részét a játék nem rögzíti, nem teszi rá a térképre, nem szerepel a missziók között, nekünk kell szép lassan összerakni a képet hozzá, amitől tényleg egészen szerepjátékossá válik az egész.

Túlélni a túlélést

Éppen ezért sokkal érdekesebb olyan szempontból vizsgálni a játékot, hogy mit ad a Rockstar által az évek során tökélyre fejlesztett open world műfajhoz. A rendszer alapvetően ismert, van egy jó nagy bejárható térkép, ezen a térképen vannak különböző ikonok, ahol főleg küldetéseket kapunk, tárgyakat vásárolhatunk és haladhatunk a fő- vagy melléksztorik vonalán. A világ attól függően reagál ránk, hogy bizonyos helyzetben milyen döntést hoztunk, de simán lehet GTA-módon is játszani, vadul lövöldözni valahol, aztán lopott lóval meglógni a kopók elől a vadonba, hogy aztán mondjuk órákon át lesben állva vadásszunk több száz féle állatra. Ilyen volt a GTA és az első RDR is, illetve úgy általában a legtöbb open world játék, de az RDR2 valami egészen újat vitt a zsánerbe.

A játékmenet lassúságából előnyt kovácsol.

Ha csak az elmúlt évek legnépszerűbb open world játékaira gondolok, a Witcher 3-on kívül nem igazán tudnék olyat mondani, ahol a játék élvezhetőségén ne az dobott volna sokat, hogy pörgős, látványos az akció. A RDR2 esetében azonban más megoldást választottak a készítők, hogy a játékos  ne csak átlovagoljon a pályán, hanem közben szálljon le a lóról, nézzen körbe, fedezze fel a világot, és közben úgy viselkedjen, mintha tényleg egy vadnyugati antihős lenne. Nemcsak beszélgetünk, rabolunk és öldökölünk a játékban, hanem gyakorlatilag megéljük a vadnyugati hétköznapokat is. Ennünk kell, hogy ne haljunk meg, de ha sokat eszünk, elhízunk. Kaját is szerezni kell; vehetünk a boltban, rabolhatunk, vagy elmehetünk vadászni, halászni. Aztán az állat húsát is többféleképpen süthetjük meg a tábortűznél attól függően, milyen fűszernek valót találtunk a vadonban, de megtisztíthatjuk a rozsdásodástól egyre kevésbé működő fegyverünket is, sőt, készíthetünk magunknak kávét, vagy csak szimplán olvasgathatjuk a naplónkat.

Az elmúlt jó pár évben elképesztően népszerűek lettek az úgynevezett survival játékok, még a Bethesda is ebben az irányba indult el a Fallout 76-tal. A GTA: San Andreasban is volt már olyan, hogy elhízhattunk, ennünk kellett, és fejlődtek a különböző értékeink, de talán a RDR2 az első, amely megtalálta az egyensúlyt az open world akciójáték, a survival játék és a szerepjáték között. Érdemes vadászni és halászni, de ha nincs kedved, akkor veszel a boltban pár babkonzervet. Foglalkozni kell a lovaddal és ápolni, mert ettől fejlődik a kapcsolatotok és lesz jobb alattad az állat, de ha van pénzed, vehetsz magadnak egy sokkal jobb versenylovat is. Leülhetsz pókerezni, blackjackezni, dominózni egy kis plusz pénzért, vagy feltolod az arcodra a kendőt, és kirabolsz valakit az út szélén. Gyakorlatilag bárhogyan játszhatsz, azonnal fegyvert rántva vagy settenkedve, aztán tomahawkokat dobálva, a Rockstarnak majdnem sikerült megtalálnia a tényleg tökéletes balanszot egy rakás népszerű játékrendszer között.

Azért csak majdnem, mert hiába lehet bátran azt mondani a RDR2-re, hogy az egész mostani konzolgeneráció egyik csúcsteljesítménye, mégsem hibátlan a végtermék. Ez leginkább pont az akcióban és a mozgásban érzékelhető, egész egyszerűen lassan reagál a játék az irányításra, a fedezékrendszer borzasztóan kiszámíthatatlan, a különböző tárgyak gyorshasználata nem minden esetben logikus, és bizony külső nézetes módban gyakran azon kapja magát az ember, hogy Arthur nem azt csinálja, amit mi szeretnénk. Az ellenségek mesterséges intelligenciája gyakorlatilag kőkorszaki, és automata célzás nélkül gyakorlatilag élvezhetetlen a lövöldözés, vele viszont meg lehetetlenül könnyű. 

Hiába gyönyörű, részletes, lenyűgöző a játék, ha maga az akció része viszont brutálisan idejétmúlt.

És ez azért különösen gáz, mert hamarosan indul a játék online verziója, amitől legalább akkora sikert várnak, mint a dollármilliárdokat hozó GTA Online-tól. Mondjuk belső nézetben egy fokkal jobb a helyzet, és már az is óriási dolog, hogy egy játék majdnem ugyanolyan élvezhető belső és külső nézetben, mert ilyennel eddig szinte csak a Bethesda próbálkozott (Fallout, Elder Scrolls) inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Nem minden arany, ami fénylik

Hiába kicsit ósdi már az akció, butácskák az NPC-k, és inkoherens a túlzó realizmus (enni kell, hogy túléljünk, de a konzervbabot meg húzásra tolja be a főhős), igazából a Red Dead Redemption minden más tekintetben egy mestermű. Bőven 100 óra felett járok a játékban, a fő- és mellékküldetéseket mind megcsináltam, de még mindig fedezek fel új részeket a térképen, új ismeretlen házacskákat a saját kis titkaikkal, de még egy rakás legendás állatot le kell vadásznom, házakat kell kirabolnom, és az internet szerint a városokban vásárolható újságok egy rakás felderítetlen bűntényt tartalmaznak. Szóval elviselem, ha kicsit akadozik a fedezékbe vonulás, és hiperérzékenyek a hülye rendőrök és állampolgárok, itt nem azért töltök el 100 órát, mint a Mass Effect: Andromeda esetében, hanem azért, mert tényleg őszintén élvezem minden pillanatát.

Márpedig egy 20 ezer forintos játékért 100-nál is több óra tartalom, ami ráadásul túlnyomó részben nem random generált, hanem rendesen megírt és kitalált történet, eléggé megéri. A karakterekhez elkezdtem érzelmileg kötődni, a főszereplő minden apró mozdulatába beleéltem magam, és rengetegszer volt olyan, hogy megbántam, amikor kiraboltam egy épp utamba kerülő postakocsit, mert annyira átéltem, hogy én itt most ártatlan emberek életét teszem nehezebbé. Szóval valószínűleg fogom magam, és a következő végigjátszásnál egy igazi rohadék tolvaj leszek.

De a legjobb az egészben, hogy most a sorok írása közben is csak arra gondolok, hogy alig várom, hogy hazaérjek, és szépen megkeresek a térképen minden kis elhagyatott házat, tanyát, tábort, hogy felfedezhessem az összes olyan titkot, amelyek mellett eddig esetleg elmentem. És erre tényleg csak a legeslegjobb játékok képesek manapság.

Pár apróság még a végére:

  • Elképesztő mennyiségű ruha, fegyver és állat van a játékban.
  • A hajunk és a szakállunk folyamatosan nő, és más játékokkal ellentétben ha rövid a hajunk, nem tudunk hosszabbat vágatni a fodrásznál.
  • Sajnos a játék egy pontja után annyi pénzünk lesz, hogy kicsit értelmetlenné válnak a melléktevékenységek, mint a lókupeckedés, szerencsejáték vagy a vadászat.
  • Fantasztikusan illeszkedik az előző játékhoz az egész cselekmény.
  • Kicsit idegesítő, hogy nem lehet bárhonnan bárhova teleportálni a térképen, főleg a játék vége felé.
  • Csak a vadászat egy külön játék lehetne, annyira összetett.
  • A táborunk egy élő, lélegző kis miniközösség tele érdekes párbeszédekkel és részletekkel.
  • Érdemes minden egyes újságot, jegyzetet vagy könyvet elolvasni, mert igazi kincsekre lehet így később lelni.
  • A lovunkkal tényleg olyan szoros kapcsolat alakulhat ki, hogy megrázott, amikor az egyikkel lezuhantam a szakadékba, és meghalt.
  • Sajnos még mindig csak érintőlegesen foglalkoznak az indiánokkal.
  • És ami a legfontosabb:

Merj lassan, körülményesen játszani, mert különben lemaradsz a legjobb dolgokról!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Forrás:
https://index.hu/tech/godmode/2018/11/29/red_dead_redemption_2/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Két hétig ingyenes a Subnautica

Húsz eurós játékkal csalogatja a gamereket az Epic Games. Nem panaszkodhatnak a számítógépen játszók, a …