2019. november 14., csütörtökMa Aliz napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 334,00 Ft | USD: 304,00 Ft | CHF: 307,00 Ft
2019.11.14. Aliz Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 334,00 Ft | USD: 304,00 Ft | CHF: 307,00 Ft
Kezdőlap / Sport / Magyar labdarúgás / Cseri Tamás: Tudom, honnan indultam, és milyen áron jutottam el idáig

Hirdetés

Cseri Tamás: Tudom, honnan indultam, és milyen áron jutottam el idáig

 

– Ha már Fradi… A minap arról írtunk, hogy a zöld-fehérek már a télen ajánlatot tehetnek önért. Ami tizenkilenc évesen nem jött össze, az túl a harmincon sikerülhet?
– Nem tudhatom, mit tartogat számomra a jövő, nem is foglalkozom azzal, mi lesz velem hosszú távon. Pillanatnyilag csak arra összpontosítok, hogy Mezőkövesden olyan teljesítményt nyújtsak, amilyet elvárnak tőlem. A szerződésem ráadásul még másfél évig érvényes.

– Hallottunk már arról, hogy valakit kivásároltak a szerződéséből.
– Ahogy mondani szokás, mindenkinek megvan az ára.

– Vajon ön most mennyit ér?
– Ezt nem nekem kell megítélnem. Én csak teszem a dolgom, a találgatásokat meghagyom másoknak.

Hirdetés

– Milyen volt az tíz év, amelyet a második, illetve a harmadik vonalban töltött?
– A Mosonmagyaróvárnál mindjárt megtapasztalhattam, mekkora a szakadék az utánpótlás- és a felnőttfutball között. Fél évvel később visszatértem Győrbe, az ETO második csapatának tudniillik kimondott célja volt, hogy feljusson az NB II-be, és ebből én is szerettem volna kivenni a részem. Örülök annak, hogy sikerült, habár karrierem első és remélhetőleg utolsó súlyos sérülését is akkor szenvedtem el. Egervári Sándor egy Ligakupa-mérkőzésen bevetett az első csapatban, ám öt perc múltán megtörtént a baj: a bal lábamban elszakadt az elülső térdszalag. Szerencsére a szervezetem jól reagált, megúsztam öthavi kihagyással. Alaposan összedrótozhattak, mert a mai napig nincs problémám a térdemmel.

– Azt olvastam, a következő állomáshelyén, Pécsett volt némi gond.
– Az a kaland nem úgy sült el, ahogy terveztem. Amikor megkeresett az élvonalba vágyó PMFC, úgy véltem, a csapattal együtt én is nagyot ugorhatok. Ha nem is játszottam folyamatosan, azért játszogattam, de miután Várhidi Péter átvette az irányítást, kikerültem a csapatból. Az akkor a BKV kispadján ülő Soós Imre megint csak a legjobbkor hívott fel.

KEDVES ÉS SEGÍTŐKÉSZ KELET-MAGYARORSZÁGIAK

– Ezt nevezik Előre-lépésnek…
– Ez poénnak is jó, de a valóságban is az volt. Fel kellett építenem magam, és ez a BKV-nál sikerült. Olyannyira, hogy a Nyugati csoportban az ötödik helyen végeztünk, pedig a mezőnyben a mi vezetőink gazdálkodtak a legkisebb költségvetésből.

– Legalább egy havi bérletet kapott?
– Azt nem, de szállást igen. A Sport utcai létesítmény szomszédságában volt, nekem bőven megfelelt.

– Fogadni mernék, Soós Imre csábította Gyirmótra is.
– Úriember biztosra nem fogad… Négy szép évet töltöttem ott is. A sors iróniája, hogy Csank János is volt az edzőm, és bizony jó edző volt.

– Csak a feljutás, az nem jött össze sosem.
– Hát az nem. Többször is megvolt rá a lehetőségünk, de valamiért egyszer sem értünk oda. Nem volt jó érzés újra és újra lemaradni az élvonalbeli tagságról. Holott Gyirmóton éreztem először istenigazából, hogy NB I-es labdarúgó válhat belőlem. A tulajdonosok jóvoltából minden feltétel adva volt a jó szerepléshez, sajnálom, hogy akkor nem teljesült az álmuk. Az vigasztal, hogy később valóra vált, igaz, akkor én már Kisvárdán játszottam.

– Tudom, Soós Imre hívta…
– Úgy ám! Révész Attilával eljött Győrbe, és mivel tetszett, amit felvázoltak, hamar megállapodtunk. Hozzáteszem, jelentős kihívással szembesült a családunk. Panna akkor még csak féléves volt, és valahol a mélyén az ismeretlennek vágtunk neki. Megnyugtató volt, hogy mint mindig, a feleségem akkor is mellettem volt, ő is azt érezte, amit én: huszonhét évesen meg kell újulnom, ha még el akarok érni valamit. A helyzetet bonyolította, hogy azt megelőzően nemhogy nem éltem, még csak nem is játszottam Kelet-Magyarországon, vendégcsapat tagjaként is ritkán jártam arrafelé. Kíváncsi voltam, mi vár rám az ország másik felében. Nos, egyáltalán nem csalódtam, sőt! Az emberek jóval kedvesebbek és segítőkészebbek azon a vidéken. A manapság a felnőttcsapat élén álló Kocsis Jánosra például mindenben számíthattam, amíg nem találtunk albérletet, két hétre befogadott minket.

– Kisvárdán élt?
– Nem, Nyíregyházán. Mivel a csapatból többen is a szabolcsi megyeszékhelyen laktunk, együtt jártunk edzésre. Élveztem azt a két évet, pályán és pályán kívül egyaránt jó emberekkel hozott össze a sors. A szurkolók is megszerettek, ahogyan én is őket, a mai napig van olyan drukker, akivel tartom a kapcsolatot.

– Ehhez képest szeptember tizennegyedikén, a Kisvárda–Mezőkövesd mérkőzés után…
– Bocsánat, hogy közbevágok, de ami akkor történt, már lezártam magamban. Azért, mert egy helyi drukker bután viselkedett, nem vagyok hajlandó kitörölni az emlékezetemből azt a két szép évet. Egy felelőtlen ember miatt nem fogok haragudni másokra, sem a korábbi csapattársakra, sem a többi szurkolóra, sem Révész Attilára.

– Ha már itt tartunk, milyen „főnök” volt Révész Attila?
– Kemény és igazságos. Ha hisz valamiben, azt szereti végigvinni. De amit ígér, betartja, nála A-ból még nem lett B.

– Másnál igen?
– Másnál igen, de neveket és eseteket hadd ne soroljak. Maradjunk annyiban, a mai fiatalok talán fel sem fogják, milyen szerencsések, hogy tisztes körülmények között futballozhatnak.

– Mielőtt Mezőkövesdre érnénk, hadd említsek meg egy dátumot: kétezertizenhét június negyedikéről eszébe jut valami?
– A Balmazújváros elleni meccsünk az utolsó fordulóban. Úgy mentünk oda, hogyha nyerünk, megelőzzük a Balmazt, és másodikként kiharcoljuk az élvonalba jutást. Sajnos nem tudtuk átlépni az árnyékunkat, egy nullára kikaptunk. Hozzá kell tennem, hogy az idény elején nem volt kimondott cél a feljutás, a vezetők csak azt várták el, hogy az élmezőnyben végezzünk. A harmadik helyezéssel ezt teljesítettük, mi több, a klubtörténet addigi legjobb eredményét értük el. Mégis fájt, hogy ha hajszállal is, de lemaradtunk az NB I-ről.

– Utánaszámolt már annak, hányszor botlott meg az első osztály küszöbén?
– Még nem. S ígérem, nem is fogok…

– Megfordult önben valaha, hogy a Jóisten se akarja, hogy élvonalbeli játékos legyen?
– Minek is tagadnám, volt ilyen pillanat. Nem is egy. Bevallom, már-már letettem arról, hogy eljutok az NB I-ig. Mígnem kétezertizenhét júniusában megcsörrent a telefonom…

– Publikus, ki kereste?
– Nyíri Sándor. Ismeretlen számról hívott, de felvettem. Kérdezte, érdekelne-e egy mezőkövesdi lehetőség, mire rávágtam, hogy persze. Mert úgy éreztem, ez az utolsó esélyem arra, hogy megméressem magam az első osztályban. A szerződésem még a Kisvárdához kötött, de Attiláék korrektek voltak, elengedtek. Utólag kijelenthető, hogy mindenki jól járt, hiszen egy évvel utánam a Várda is jött az NB I-be. Lehet, az kellett a csapatnak, hogy én ne legyek ott…

– Két év elteltével megállapítható, hogy megint jó döntést hozott, amikor igent mondott a kövesdieknek?
– Ez volt életem második legjobb döntése!

– Melyik volt az első?
– Amikor megnősültem.

– Volt önben kétely azzal kapcsolatban, hogy ami elég volt a második vonalban, az kevés lesz az elsőben?
– Egy-két napja voltam Kövesden, amikor már azt éreztem, hogy megállom a helyem ezen a szinten is. Hovatovább azt is éreztem, hogy beférek a csapatba. Egy hete sem edzettem itt, amikor a bajnokság első fordulójában kezdőként jutottam szóhoz a Debrecen ellen. Hogy a debütálásom alkalmával kettő egyre nyertünk, mindent megkoronázott.

HA LENNE IS TITKA, NEM ÁRULNÁ EL

– Ha a tizenöt éves Cseri Tamás elé azzal áll valaki, hogy egy híján harminc lesz, amikor bemutatkozik az NB I-ben, mi lett volna a reakció?
– Nem hittem volna el.

– S ha a huszonnyolc esztendős Cseri Tamásnak mondják, hogy egy év múltán élvonalbeli labdarúgó lesz?
– A megannyi banánhéjon való elcsúszás után ezt csak úgy tudtam volna elképzelni, hogy a klubommal feljutok az első osztályba, nem úgy, hogy engem megkeresnek. De ez is így volt megírva. S csöppet sem bánom, hogy így alakult a pályafutásom. Hogy most itt lehessek, kellett az, amin keresztülmenten. Hány olyan futballista van, aki fiatalon már játszott az NB I-ben, aztán a húszas évei derekán eltűnt? Én fordított utat jártam be, és lám, harmincegy évesen itt vagyok.

– Mi a titka?
– Ha lenne is titkom, nem árulnám el… Nincs szó többről, mint hogy egy fantasztikus család és egy csodás csapat áll mögöttem. Mindenkinek azt kívánom, hogy olyan háttere legyen, mint nekem.

– Azon eltöprengett már, miért van az, hogy az ellenfél szurkolói sem szidják?
– Azért legutóbb Kisvárdán kaptam hideget-meleget… Komolyra fordítva, mindenkinek megadom a tiszteletet, és valószínűleg ezt kapom vissza. Persze a játéktéren olykor előfordul ez meg az, ám ami ott történik, ott is marad. Amint lejövünk a pályáról, elfelejtünk mindent, egy másodpercig sincs harag. Emberek vagyunk, hibázni mindenki tud, mi több, szokott is, de ezen túl kell lépnünk. A sérelmeket minél hamarabb el kell felejtenünk. Lennének olyanok, akikre haragudhatnék a múltból, de minek? Ami elmúlt, az elmúlt. Ha netán valami rossz történik velem, nem cipelem magammal, amint tehetem, ledobom.

– Ha önnek nincs is titka, a bajnokság első harmada után a második helyen álló Mezőkövesdnek csak van.
– Ki kell ábrándítanom – nincs. Kuttor Attila vezetésével jó úton járunk, ez egyértelmű. Az előző idényt a hatodik helyen záró csapat magja együtt maradt, miközben a vezetők olyan játékosokat igazoltak, akik gyorsan beálltak a sorba. Ezért is bízunk abban, hogy az eddigi klubcsúcsot jelentő hatodik helyezést felülmúljuk ebben a bajnokságban.

 

– Feltételezem, az ötödik hellyel nem érné be.
– Ma még felesleges helyezésekről beszélni. Ennél fontosabb, hogy merjük megcsinálni, amire képesek vagyunk.

– Ön meri?
– Igen! A szakmai stáb kéri is tőlem, hogy vállalkozzak bátran. Olykor egy-egy váratlan húzás sokat érhet. Jól elvagyok a rám osztott szerepkörben, szeretem, ha nálam van a labda.

– Ha azt mondom, kétszázötvenegy, beugrik valami?
– Ennyiszer játszottam az NB II-ben. Egyszer kiszámoltam.

– Hetvenhárom NB I-es fellépésnél tart…
– Elhiheti nekem, én lennék a legboldogabb, ha idővel több első osztályú meccsem lenne, mint másodosztályú, de nem ezzel kelek és fekszem. Egyszerűen élvezem, hogy itt lehetek.

– S mi lesz, ha egyszer szögre akasztja a stoplist?
– Az érettségi mellett kárpitos végzettségem van, ez nálunk családi hagyomány. Szeretek barkácsolni is, nem ijedek meg, ha egy kalapácsot és néhány szöget nyomnak a kezembe. S akkor még nem szóltam arról, hogy az OKJ-s képzés kere­tében sportszervezőként is sikerrel vizsgáztam. Szóval, nem félek attól, hogy nem találom meg a helyem a civil életben. Meg is van az elképzelésem.

– Nyit egy borbélyüzletet?
– Látja, erre nem gondoltam. A célzást mindazonáltal értem. A fizimiskámat Pannának köszönhetem, amikor kisebb volt, imádta a szakállamat húzogatni. Most sincs ez másként, csak néha már fáj, ha belekapaszkodik… Sebaj, ennyit megér, hogy ő a stílustanácsadóm.

– Ha a szívére hallgat, mit mond, van még több is a karrierjében?
– Jó kérdés… Tekintve, hogy sokáig az élvonal is elérhetetlennek tűnt számomra, úgy vagyok vele, ami jó történik velem a pályán, az bónusz. Megtanultam értékelni, amim van, már akkor is boldog leszek, ha pályafutásomat Mezőkövesden fejezem be.

– No és ha valaki arról faggatja, hol volt idáig, mit válaszol?
– Azt, hogy hosszú utat jártam be, de végül célba értem.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. november 9-i lapszámában jelent meg.)

 

Forrás:
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/cseri-tamas-tudom-honnan-indultam-es-milyen-aron-jutottam-el-idaig-2731749

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Óvodai túszejtésen ismerkedtek meg, világraszóló együttműködés lett belőle

Óvodai túszejtésen ismerkedtek meg, világraszóló együttműködés lett belőle

1993. május 13-án délelőtt egy férfi lépett be egy párizsi kerületi óvoda ajtaján. Fejére fekete …