2018. november 14., szerdaMa Aliz napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 322,00 Ft | USD: 286,00 Ft | CHF: 283,00 Ft
2018.11.14. Aliz Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 322,00 Ft | USD: 286,00 Ft | CHF: 283,00 Ft
Kezdőlap / Kultúra / Egy fogyatékkal élő nő is szereti, ha nőként néznek rá

Hirdetés

Egy fogyatékkal élő nő is szereti, ha nőként néznek rá

Cikksorozatunkban a 15. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál magyar alkotásait mutatjuk be. A Ne bámuljanak már! – Inkluzív színház születik című filmet a Magyar panoráma szekcióban, 17:15-kor vetítik.

A MáSzínház egy olyan független színházi társulás, amelynek elég csak egy előadását megnézni ahhoz, hogy mindenféle előítéletet lazán szertefoszlasson az emberben a fogyatékkal élőkkel szemben. A színház puszta léte – sérült és ép színészek együtt dolgoznak a társulatban – is egy előítéletre cáfol rá, azt bizonyítja, hogy, bár a mai társadalomban még kevés példát látni erre, igenis megvan a módja, hogy a sérült emberekre egyenlő partnerként, egyenértékű kollégaként, sőt, alkotótársként tekintsünk.

A MáSzínházban – ahogy az Balla Dávid filmrendező Ne bámuljanak már!-Inkluzív színház születik című dokumentumfilmjéből is kiderül – ugyanolyan súllyal esik a latba a fogyatékkal élő amatőr színészek munkája, mint a semmilyen fogyatékkal nem diagnosztizált kollégáké. Az ösztönös színészi tehetség egy Down-szindrómás lányban éppen ugyanolyan elemi erővel mutatkozhat meg, mint a színésztársában – maximum nehezebben, lassan tanulja meg a szöveget.

Bakonyvári Krisztina, a KépMás – próbálom túlkiabálni magam című darab rendezője az előadáshoz női szereplőket keresett, az így összeállt ötfős színészi csapatból pedig hárman valamilyen fogyatékossággal élnek. Bakonyvári módszerének lényege, hogy önismereti tréningeken, improvizációs játékokon keresztül érte el, hogy a színészek egymásfelé megnyíljanak, és gondolataikat felhasználva egy közös darab születhessen. Az előadás pluszenergiáját pedig az adja, hogy a színházi rendező a jelenkorban megélt nőiséget jelöli ki irányadó témának, így a színészeknek az improvizációk során arról kell gondolkodniuk, hogy milyen feladatai, céljai lehetnek manapság egy nőnek, milyen női szerepek az elfogadottak a mai magyar társadalomban.

Hirdetés

A darab, és az abból készült film halmozottan sérült szereplőiről az derül ki, hogy rendkívüli céltudatosak és határozott elképezésük van a saját jövőjüket és a nőiességüket illetően is. Egyikük a konzervatív családmodellben hisz, magabiztosan állítja, hogy saját gyereket akar. A másikuk viszont inkább szorong amiatt, hogy nem tekintenek rá nőként. „Én is egy nő vagyok, és nekem nagyon fontos, hogy én ezt megtartsam, hogy nehogy más azt gondolja, hogy én nem vagyok nőből, hanem mondjuk valami furaságot vegyen észre” – mondja a filmben az egyik szereplő, Hanna.

Erről a furaságról és a nőkről kérdeztük Balla Dávidot.

hvg.hu: A MáSzínház integrációs színházként jött létre, de ma már inkább inkluzívnak definiálják magukat. Mi a különbség?

Balla Dávid: 2015-ben a MáSzínház elkészítette az első integrációs előadását Az Ügyelő címmel. Bakonyvári Barbara írta a drámát, a színészek megtanulták a szövegét, és egy olyan próbafolyamatban vettek részt, amelyben arányeltolódás volt megfigyelhető a leterheltségben, a szövegmennyiségben és a munkatempóban is a fogyatékossággal élő és az ép alkotók között.

© toldimozi.hu

Ez a folyamat a KépMás – próbálom túlkiabálni magam című előadásnál már máshogy alakult. Amikor elkezdtek próbálni, a rendező csak az előadás irányvonalát határozta meg, de nem volt megírt szöveg, ami kiindulási alapként szolgálhatott volna. Az előadás létrehozásában az öt színész minden szempontból egyenrangú partnerként vett részt. Történeteket meséltek magukról az adott témákban, elmondták a véleményüket a világ bizonyos dolgairól, jelenségeiről, mindennapi helyzetekről, társadalmi kérdésekről és improvizáltak különböző szituációkat. Az előadás története és szövege ezek alapján született meg. Ebben az inkluzív folyamatban nemcsak színészként, de alkotóként is részt vettek.

hvg.hu: A MáSzínház előadása női szereplőkkel és rendezővel nemcsak nőknek, de alapvetően nőkről szól. Szimpatikus, hogy pont egy férfi filmrendező figyel fel rá.

Balla Dávid: Amikor Bakonyvári Kriszti felajánlotta a lehetőséget, hogy forgassak, ijesztő volt belegondolni, hogy egy bensőséges folyamatba látok majd bele, ahol nők nyílnak meg egymás előtt és előttem is. Egy különleges lehetőség volt közöttük lenni, átélni azt, amit ők, és mindezt férfiként.  

A próbafolyamat alatt a lányok nagyon sokat beszéltek önmagukról, a vágyaikról, hogy mit jelent számukra nőnek lenni. Sok mindent tudtam meg róluk, a hét nőről, akik ezt az előadást készítették. Számomra inkább róluk szólt ez a folyamat, mint – ha lehet így fogalmazni – a nőkről általában. Habár az előadás, és ezáltal a film, központi témája is a nőiség, én is sok mindenben ismertem magamra. A KépMásban megdöbbentő, hogy mennyire „belelát a lelkembe”. Sok jelenetnél vagy mondatnál éreztem azt, hogy „ez én vagyok”, vagy „ez pedig az édesanyám”.

A darab egyik szereplője, Orsi.
© toldimozi.hu

hvg.hu: Mit tapasztalt, a sérült színészek hogyan látják magukat a társadalomban? Hogyan reflektáltak arra, hogy őket a környezetük adott esetben különcként kezeli?

Balla Dávid: Erre mi is sokat kerestük a választ, és szerintem óriási dolog, hogy a próbafolyamat alatt a lányok tudtak erről őszintén beszélgetni. De be kellett lássuk: a válaszaik alapján kisebb jelentőséget tulajdonítanak ennek, mint vártam.

Szerintem az ember sok esetben érzi magát kívülállónak. Mint ahogy mindenkivel, velem is többször előfordult, hogy megbámultak a buszon, és elkezdtem azon töprengeni, hogy most vajon ciki-e az új ruhám, hülyén nézek-e ki, gázos-e a hajam? Én például azon nagyon nehezen tudok túllépni, ha furának néznek. A sérültekkel lehet, hogy ez gyakrabban megtörténik. Ugyanakkor szerintem minden ember a saját szemében normális, az, amilyen én vagyok, az én szemszögemből természetes. Az, hogy az épp velem szemben ülő néni szerint gázos a kócos hajam, már az ő szempontja. A sérült szereplők esetében, Orsinál, Hannánál vagy Dorkánál nem érzem, hogy őket jobban frusztrálná, hogy ők esetleg furák vagy mások, mint engem, amikor mondjuk, én másnak érzem magam egy ismeretlen közegben.

hvg.hu: Mik a tervei a jövőre nézve a MáSzínháznak?

Balla Dávid: Az utóbbi években a MáSzínház társulata a többszörösére gyarapodott. A három nő, akik ebben az előadásban szerepel már régóta a társulat tagja, és az évek során készség- és képességfejlesztő foglalkozásokon színészetet, mozgást, beszédtechnikát tanultak. Az út hosszú volt, de nem hiába tartanak most ott, ahol. A MáSzínházba járó fiatalok is hasonló képzésben részesülnek, és a növekvő tagszám, az egyre sikeresebb előadások tapasztalata lehetővé tette, hogy több előadás készítésébe is belevágjon a társulat. Jelenleg két inkluzív előadás készül, amelyeket decemberben, illetve májusban fog bemutatni a társulat, illetve a napokban adtak be pályázatot egy új előadás elkészítésére. Az utóbbi években megszületett az igény a társulat és vidéki közösségek részéről is, hogy az előadásokat utaztassák, így minél több helyen elérhetővé váljon az a szakmai munka és munkamódszer, amit képviselnek. Szeretnék, ha a jövőben az ilyenfajta együttműködések száma nőne, akár külföldi szereplés is lehetséges lehetne.

Karmák, BAGázs

A Ne bámuljanak már! – Inkluzív színház születik péntek esti kísérőfilmje az Északi támpont és a Szeretlek Magyarország közös dokumentumfilm-sorozatának, a Karmáknak a BAGázs című epizódja. 

Karmák-sorozatban társadalmi nehézségeket mutatnak be pozitív kontextusban, azaz a problémát már valamiféle megoldási alternatívátval együtt ábrázolják. „A nehézség persze sokféle lehet, a testi és szellemi fogyatéktól kezdve, a hajléktalanná váláson és drogfüggőségen át egészen a hátrányos helyzetű fiatalok integrációjáig. Ami viszont közös ezekben az ügyekben, hogy a megoldásokat szinte mindenhol különféle civil szervezetek nyújtják” – mondja a filmrendező, Chilton Flóra.

 

© BAGázs Közhasznú Egyesület

 

A BAGázs program egy olyan erős ügy, amihez szívesen nyúlnak a társadalmi témák iránt elkötelezett újságírók, hiszen egy nagyon jól megfogható, látványos történet a mélyszegénységben és szegregációban élő romákon segíteni. Chilton Flóra szerint a legnagyobb eredmény, amelyet az önkéntesek a BAGázs program keretében a két romatelepen, Bagon és Dányon elértek az az, hogy képesek voltak elhitetni még idős nőkkel is, hogy nekik még van miért megtanulniuk írni. „Ezek az asszonyok hétről hétre elmennek és gyakorolnak a vonalas füzetben. Én azt gondolom, ez mindent elmond a BAGázsról.”

Forrás:
http://hvg.hu/kultura/20181109_Egy_fogyatekkal_elo_nonek_is_vannak_vagyai_es_szereti_ha_nokent_neznek_ra#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2018_11_9

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

A nő, aki felrobbantotta a Melrose Place-t

A nő, aki felrobbantotta a Melrose Place-t

Valóban a Melrose Place volt az első sorozat, amin dolgozott? Nem egészen, az volt az …