2018. december 13., csütörtökMa Luca napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 323,00 Ft | USD: 284,00 Ft | CHF: 286,00 Ft
2018.12.13. Luca Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 323,00 Ft | USD: 284,00 Ft | CHF: 286,00 Ft
Kezdőlap / Kultúra / A taxisőför is a zuhanyzós jelenetről kérdezett – Interjú Danis Lídia színésszel

Hirdetés

A taxisőför is a zuhanyzós jelenetről kérdezett – Interjú Danis Lídia színésszel

Tizenhét éve vagy színész, de talán az Aranyélet az eddigi legnagyobb dobásod. Te is áttörésként éled meg?

Igen. Már tizenhét éve, gyakornokként is nagy, komoly főszerepre hívtak a Vígszínházba. Forgattam Till Atillával, Bogdán Árpáddal, játszottam tévéfilmben. De az áttöréshez egy Aranyélet kell, ahhoz semmi más nem fogható. Nem akarom előadni, hogy nem – így működik a világ, így működik a színházi élet. Magam is megdöbbenek, hogy mekkora a sorozat hatása. Ahogy jöttem az interjúra, a taxisőför is arról kérdezett, a zuhanyzós jelenetben kicserélték-e a fejemet vagy a testemet.

Mivel jár ez az áttörés?

Hirdetés

Többen, sokkal többen ismertek meg. Azért ez kicsit fájdalmas is, hiszen annyi mindent csináltam a színházban, de ennek nyilván így kellett lennie. Ráadásul azóta forgattam már egy sorozatot a TV2-nek, a Bogaras szülőket. Többen kíváncsiak rám, mint eddig.

Hogy viseled, hogy a bulvársajtó is elkezdett foglalkozni veled?

Nagyon nehéz, de a TV2-es szerződésem miatt muszáj ezt is vállalnom. Őszinte leszek: letaglózott, hogy milyen mennyiségben találtak meg. Mindig is úgy éltem az életemet, hogy felvállaltam – nem színészként, emberként –, hogy én egy roma csaj vagyok. De nem lehet, hogy ez ekkora kérdés legyen! Hogy mindig arról kelljen beszélnem, mit éltem át gyerekkoromban romaként. Persze, szívesen mutatok példát: Szegeden beszélgettem a szülőkkel egy roma tanodában, és a kisfiam iskolájába a mai napig járok roma gyerekeket fejleszteni. Ha példa lehetek akár két roma fiatalnak, az jó. De nincs erről mit beszélni ilyen mennyiségben. Nehéz megtalálni a balanszot a bulvárban, és én még nem is mozgok otthonosan benne. Pedig kötelességem lenne tudni kezelni a bulvárt is, mert színész vagyok, és ez most része lett a hivatásomnak. Használni kell a jóra. Ha csak ketten a Bors vagy a Best magazin miatt jönnek el Tatabányára a Macbeth-re, már megérte.

Danis Lídia

1980. április 12-én született Sopronban. 1998-tól a Nemzeti Színiakadémia (ma Pesti Magyar Színiakadémia) diákja volt. 2004-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Hegedűs D. Géza osztályában. 2004-től 2010-ig a Vígszínház társulatának tagja volt, majd 2013-ig a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. Egy évig szabadúszó volt, 2014 óta a tatabányai Jászai Mari Színház tagja.

A POSZT-on 2007-ben a legjobb 30 alatti színésznő, 2016-ban pedig a legjobb női mellékszereplő díját kapta meg, de kapott mások mellett Helikon-díjat, Ruttkai Éva-emlékdíjat és Ajtay Andor-emlékdíjat is. 

Filmen játszott a Hídemberben, a Tiszta szívvel-ben vagy a Genezisben, az Aranyélet mellett pedig a Bogaras szülőkben is látható.

Ahhoz, hogy sikeres színésznő lettél…

De tényleg így látod? Látod, én ezt még nem fogom fel. Tényleg így van?

Így. Eddig tizenegy díjat kaptál színészként.

Én tök naiv vagyok. Teljesen mást látok magamról, mint amit a világ lát rólam.

Akkor te milyennek látod magad?

Én még mindig egy kis pályakezdőnek látom magam. De majd én is rákeresek a nevemre, és megnézem a díjakat. Azt hiszem, túlságosan szerény vagyok, és talán túl zárkózott is. Nem becsülöm le a pályámat, csak sehová nem pozícionálom magamat.

Akkor ha kapsz egy nagy főszerepet, el sem hiszed magadról, hogy alkalmas vagy rá?

Azért álszentség lenne ezt állítanom. Mindig nagyon örülök a szerepeknek, de mindig a nulláról kezdem. Amikor ötvenedszer játszottuk a Tartuffe-öt, és már csodás sikereink voltak vele, én még mindig remegve léptem be a színpadra. Minden alkalommal kezdőként rugaszkodom neki az ismeretlennek. Van bennem magabiztosság, csak egy kis félelemmel vegyítve. De amikor kilépek a színpadra, azonnal exhibicionistává válok.

De miért érzed így? Lehet ennek köze a roma származásodhoz?

Persze, abszolút. Ahonnan én jövök, ott nem volt evidencia egy egyetemi diploma. Tudom, hogy a családom számára nagy dolog, hogy itt tartok – két nővérem van, a szüleimet már eltemettem –; ez a sejtjeimig belém ivódott. De ez nem baj. Ez kincs.

Volt, hogy a környezeted vissza próbált húzni?

Nem, dehogy! Én a tanáraimnak köszönhetem a pályámat. Általános iskolában úgy kezdődhettek az órák, hogy kiálltam, és elmondtam egy verset. Gimnáziumban tizennégy évesen előadóesteket szervezhettem a drámatanárommal. Matekból bukdácsoltam, de ez nem tartotta vissza a tanáraimat, hogy elvigyenek az összes versmondó versenyre és irodalmi találkozóra, pedig az iskola igazgatója is matektanár volt. Ez a támogatás repített engem a Színművészeti Egyetemre. Édesanyám is megadta otthon a lehetőséget, hogy tanuljak, de ő másban nem tudott támogatni. Anyaként, emberként ugyanígy állt volna mögöttem, ha cukrászmester akartam volna lenni.

A szülő a lényeg: a roma gyerekek kallódását nem lehet a pedagógusokon számon kérni.

Mindegy, hogy a putriba megy-e haza valaki krumplis tésztát enni, vagy sem: a családi minta, a tisztesség az, ami számít, és ezt nem tudja pótolni a pedagógus.

Te milyen közegből jössz?

Egy viszonylag szegény munkáscsaládból származom. Édesanyám egy konyhán húzott le húsz évet, a nevelőapám pedig a soproni hőerőműben dolgozott. Munkásemberek voltak nyolc általánossal. Ennek ellenére édesanyám jobban ismerte a híreket, a közéleti és társadalompolitikai kérdéseket, mint bármelyik kutató. Érdeklődő volt, mindennel kapcsolatban volt véleménye. Ezt adta át nekem is.

Hogy tudtál „kitörni”?

Iszonyatosan nagy közhely, de tényleg úgy van, ahogy anyukám mindig mondta: „Tanulj, hogy jobb életed legyen.” Nem akarta nekem azt az életet, amit ő élt, nem akarta, hogy napi tizenkét vagy tizenhat órában gürizzek valahol. Számára egy ideális álomkép volt az, amit nekem kívánt.

És nem is kellett más a tanuláson kívül?

Nagyon dacos és akaratos nő vagyok: ha valamit elképzeltem, arról csak azért is, dacból meg akartam mutatni a világnak, hogy sikerülni fog. Mindig bizonyítani akartam, nem is tudom, kinek. Magamnak, a világnak. És végül is egyenes volt az utam, bár nem elsőre, csak harmadszorra vettek fel az egyetemre, de a legjobb osztályba, Hegedűs D. Gézához. Olyan osztálytársaim voltak, mint Keresztes Tamás, Hajduk Karcsi, Pető Kata, Tóth Orsi, sorolhatnám.

De akkor hogy van az, hogy a környezeted nem engedte, hogy elhidd, ha sikeres vagy?

Azt én nem engedtem magamnak! A környezetem folyamatosan azt sulykolja, amit te is, hogy sikeres vagyok.

Te magad is kitörésként élted meg, hogy idáig jutottál?

Nem. Csak szeretem megvalósítani az elképzeléseimet, és ezért képes vagyok nagy, bátor lépésekre is. Eljöttem Szegedről is, ahol pedig olyan szerepeket raktak alám, mint Hedda Gabler, Natasa a Három nővérben, Makrancos Kata, a Boldogtalanok Rózája.

Muszáj, mert egy szaros életünk van, és nem akarom azt érezni, hogy egzisztenciálisan ki vagyok szolgáltatva egy színháznak, ezért inkább csöndben maradok.

Ehhez kevés az időnk. Az is idealista elképzelés volt, hogy én vidéken akarok élni egy parasztházban. Pedig ezt is lehet – aztán egyszer csak alakult a szomszédban, Tatabányán egy színház. Ez már tényleg sorsszerű volt.

Ha nem is nevezzük kitörésnek, azért van, hogy úgy érzed, példát kell mutatnod a romáknak, hogy a te karriered motiváljon másokat?

Nincs más választásom. Nem élhetem máshogy az életemet, én így születtem, ez vagyok. A Vígszínházban 1300 ember elé álltam ki ezzel esténként, Tatabányán 450 elé. A példamutatás, az útmutatás baromi fontos, hiszen annyi roma ember küzd! A példák mindenkinek kellenek, és én magam az életemmel bárki elé kiállok, ha ezzel segíthetek, de nem biztos, hogy ennél többre képes vagyok. Néha nehéz, de színházban velem csak jó dolgok történtek; volt, hogy azt mondták, én még mindig kuriózum vagyok, és ez jó. Az pedig teljes hülyeség lenne, hogy a tükörbe nézve ne legyek önazonos. De én is beszéltem már olyan kollégámmal, aki kikérte magának, hogy ő roma lenne.

Azt mondod, jó, hogy kuriózumnak tartanak. Meg is sértődhetnél ezen, érthetnéd úgy, hogy aki mondta, aszerint benned csak az az érdekes, hogy roma vagy.

Till Attila filmjében, a Tiszta szívvel-ben nem is számított, hogy roma-e a karakterem, és az Aranyéletben sem hiszem, hogy ez billog lenne. De megfordítom a felvetést: ha viszont roma szerepre hívnak – és engem nagyon sokáig nem hívtak ilyenre, a 2016-os Csandra szekere volt az első roma szerepem –, akkor azt gondolom, végre nem a szőke, kék szemű lányt maszkírozzák romává! Nem érzem úgy, hogy skatulyáznának. Most játszottam el Stuart Máriát, akinél kevés fehérebb bőrű és csúnyább karaktert lehetne találni.

Azt mondtad, nem biztos, hogy képes vagy többre, mint saját magadat képviselni. Érzel olyan nyomást, hogy többet kéne tenned?

Néha ezt érzem, igen. Nehéz ez a zsák, és magamban sem tudom rendbe tenni: akkora a széthúzás, és olyan nehéz kérdés ez Magyarországon, hogy én sem tudom mindig, mi a jó megoldás.

A taxis is arról az Aranyélet-jelenetről kérdezett, amelyikben az egyik nagy hatalmú bűnöző a börtön zuhanyzójában fenyeget meg, miközben te meztelen vagy, és így felelsz a kérdéseire. Tényleg elég súlyos jelenet – felvenni mennyire volt nehéz feladat?

Azért volt nehéz, mert előtte volt egy elég komoly műtétem: frissen műtve, még a varratokkal álltam abban a zuhanyzóban. Mátyássy Áron, a rendező sokat győzködött előtte. Én ilyen vagyok, amilyen, színpadon régebben meztelenkedtem is már – ha indokolt, akkor oké. De ez a műtét olyan kiszolgáltatottá tett, amivel lelkileg meg kellett küzdenem. Iszonyatosan profi volt a forgatás, nem is lehetett bent más a felvételen. Én nagyon koncentráltam, hogy ne hibázzak, és ne kelljen sokáig a zuhanyzóban állnom; ehhez képest a partnerem, Végh Zsolt, aki a profizmus és a koncentráció mintaképe, rám nézett, és elfelejtette a szövegét. Nem volt könnyű, de emberi jelenet lett; muszáj volt már az emberi oldalát is megmutatni ennek a kőkemény nőnek. És ez csak egy test, így néz ki 38 évesen. Eszköz. Ennyi.

Változott az a #metoo-mozgalom indulása óta eltelt évben, hogy hogyan kezelik a hasonló jeleneteket?

Abszolút változott. Ma már mindenki elszámol ötig. Én nagyon naiv vagyok, és velem soha nem is történt semmi ilyesmi, de az biztos, hogy sok embernek észbe kellett kapnia. Mi kreáltuk ezt a helyzetet, és ha én nem is tapasztaltam meg a saját bőrömön, aki már igen, annak jó, ha most az emberek elszámolnak ötig. Ez előrelépés. Miközben az azért elég félelmetes, hogy olyan embernek is bocsánatkérés jut eszébe, akinek semmi köze a #metoo-hoz, csak esetleg rendezőként szabadszájúbb színpadi instruálás közben.

Sokan mondják, milyen bátor sorozat az Aranyélet, hogy a kortárs közélet és a bűnöző politikusok is szóba kerülnek benne. Ehhez tényleg bátorság kell?

Én nem bátorságnak mondanám, hanem iszonyatosan jó írói munkának. Ilyen módon szükség van a bátorságra, de ehhez szükség van egy zseniális témára.

Te színészként hogy állsz a bátorsággal?

Bennem van egy jó adag félelem, de próbálom elhessegetni. Amiben ma élünk, az már nem reális, abban már nincs meg a balansz: úgy érzem, már bármi megtörténhet. Valami olyasmi felé megyünk, amit egy sorozatban jó megnézni: minioligarchák, egy újság megszűnése, a települési báb-polgármesterek kiszolgáltatottsága, a szerb határon felhúzott kerítés. De ebben élünk, és ez így már nem vicces. És igen, félek bármit mondani. Amikor a Nemzeti Színházat és Alföldi Róbertet szidták a parlamentben, belém hasított, hogy

akkor vajon az is lehet, hogy egyszer jön valaki, aki azt mondja, te nem mehetsz fel többet a színpadra, mert roma vagy?

Az Aranyéletben az a csodálatos, hogy fricskaként dobja elénk azt, amiben élünk.

(A következő bekezdésben elég komoly Aranyélet-spoiler található.)

A színházban jelen van ez a bátorság?

Muszáj! Ez a mi fórumunk, használni kell. A direkt dolgokat és a fröcsögést nem szeretem, de a finomabb tálalást igen. A művészettel beszélni kell, és hülye, aki nem él ezzel a lehetőséggel. Olyan szépen meg lehet oldani: az ilyen kérdésekről akár egy királynő sorsán keresztül is lehet beszélni. És én imádok is kifordulni magamból, imádom az ilyen szerepeket, mert ezekben találom meg igazán önmagamat, még ha ez nagyképűen is hangzik. Izgalmas feladat Lady Macbeth bőrébe bújni, és nézd meg, mennyire aktuális: a hataloméhség, a korábbi törvények felülírása. És milyen sok közös pontja van az Aranyélet Miklósi Jankájával! Kell a hatalom, kell, de azért a végén csak felgyújtom a dellát, és megyek a panelba. Mert végső soron csak egy nyomorult kis életed van, és tök mindegy, hogy a harcsát panírozod a kis konyhádban, vagy tele vagy pénzzel, valahogy magaddal kell megbékélned. Egy ponton túl a többi már nem számít.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Forrás:
https://index.hu/kultur/2018/12/08/danis_lidia_interju_aranyelet_roma_szinesz_jaszai_szinhaz_metoo/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

 A Facebook ereje: millióan látták Orbán feszült arcát

A Facebook ereje: millióan látták Orbán feszült arcát

A túlóratörvény elfogadásának a napján a tömeg elsősorban az utcán volt látható (az éjszakába nyúló …