2020. február 20., csütörtökMa Zsuzsanna napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 335,00 Ft | USD: 310,00 Ft | CHF: 315,00 Ft
2020.02.20. Zsuzsanna Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 335,00 Ft | USD: 310,00 Ft | CHF: 315,00 Ft
Kezdőlap / Kultúra / A roma és a magyar is csak egymás tükrében értelmezhető

Hirdetés

A roma és a magyar is csak egymás tükrében értelmezhető

A romák integrációjának problémája szinte folyamatosan napirenden van Magyarországon, hol felerősíti, hol némileg elnyomja az önös politikai szándék. Feltűnő, hogy a szórakoztatás mellett a társadalmi problémákra is reflektálni hivatott film- vagy színházművészet mennyire nem tud/akar hozzányúlni a kérdéshez, vagy ha mégis, többnyire csak megelégszik a sztereotípiák kényelmes felrajzolásával. A romák és a problémáik valódi és ábrázolása mintha mindennél kényesebb téma lenne. Pedig van itt néhány válaszra érdemes kérdés.

Létezik-e a döntés szabadsága, ha éhes a húgod? Hogyan sminkel egy hajléktalan? Milyen az íze a készenlétis bakancsának? A szivargyújtó okozta sebhely örökre megmarad-e nemi erőszak esetén?

A fiatal roma művészekből alakult Tudás Hatalom csoport és a Mentőcsónak Egység produkciója ilyen kérdések mentén gyűjtötte egybe egy előadás formájában a színészek saját emlékeit. Ahogy nevezik: a Cigány magyar című előadás csapatépítő tréning magyar állampolgároknak. A Horváth Kristóf, azaz „Színész Bob” szövegéből, Császi Ádám rendezésében létrejött darab egyfajta viszonyítási pont lett, ahonnan végre el lehet rugaszkodni, ahonnan ténylegesen észre lehet venni a romákat a színpadon.

Hirdetés

© Facebook / Tudás Hatalom

A Cigány magyar azzal tud egyedi lenni, hogy nem próbál válaszokat találni az évtizedes problémákra, nem akar egyről a kettőre jutni, csak kérdéseket tesz fel. A Cigány magyar szereplői – Farkas Franciska, Oláh Edmond, Pápai Rómeó, Pászik Cristopher és Varga Norbert – elérik, hogy a néző úgy áll fel a darab végén, hogy több kérdőjel van a fejében, mint amennyivel érkezett.

Az előadás sokszor összemossa a szereplők valós életének eseményeit a kitalált történetekkel, a színészek egyik karakterből ugrálnak a – sokszor épp az előző inverzének számító – másikba, hogy végképp elvegyék az ember kedvét attól, hogy az „egy” roma értelmezést megtalálja.

Az előadásban elénk ugrik az állandóan mosolygó pincér, a börtönviselt roma, az ünnepelt színésznő, az ok nélkül kötözködő, vérfagyasztóan keménykedő cigány, a drogos tolvaj, a családjáért lopó tolvaj, vagy a táncos, a kommandós, a csillagász, a paleontológus vagy éppen a miniszterelnök. A rövid és pörgős jelenetekben közelről vágják az arcunkba az előítélet-csomagokat, esély sincs rá, hogy egy gondolat vagy sztereotípia megüljön a nézőben, már jön is a következő.

© Facebook / MANK

Az előadás ítéletet mond mindenkiről, aki meg akarja határozni, milyen is egy roma a színpadon, függetlenül attól, hogy az illető alapvetően negatívan, semlegesen vagy pozitívan áll a cigánysághoz. Utóbbi csoport talán még többet is kap a szereplőktől, megsimogatják ugyan a fejét az elesett romára párás szemekkel tekintő nézőnek, de úgy, hogy ettől az egész nézőtér kellemetlenül érzi magát.

Sajnálsz? Akkor te egy jó ember vagy…

– mondja Farkas Franciska, de úgy, hogy a néző már majdnem a mellette ülőre mutogat, hogy elnézést, ő a jó ember, nem én…

A darab elveszi az utolsó falatot is a definícióra éhes nézőktől, nem feltétlenül azzal a céllal, hogy mindenki önmaga szülje meg a válaszát, épp ellenkezőleg: a néző ismerje végre el, hogy soha nem fog egyetlen, állandó és adekvát választ találni a romakérdésre, viszont megtanulhat megérteni és kérdezni. Magától, a romákról. És megtudhatja, hol is áll ebben az értelmezési folyamatban.

Nincs megfejtés

A 2000-es évek első évtizedében alig beszélhettünk olyan színdarabról, amely a cigányság problémáit vagy színpadi megjelenítését hitelesen prezentálni tudta volna, pedig a társadalomkritikus színház ekkor kapott először erejére és ért el végre tömegekhez is. Ez derül ki Lengyel Anna dramaturgnak egy korábbi írásából, amelyben a romák színpadi reprezentációját járta körül a rendszerváltástól kezdve egészen a Cigány magyarig. Voltak azért kivételek.

Ilyen például Mohácsi János 2003-as Csak egy szög című előadása (amelyet egyébként Lengyel a magyar cigányság legösszetettebb reprezentációjának tart), a cigány tagokkal (is) dolgozó, 2004-ben alapított Független Színház társulat színpadi munkái vagy éppen PanoDráma, amely a Szóról szóra című előadásával bátrabban ment neki a tabuknak, kíméletlenül a nézők elé tárta a családok vagy rendőrök romagyilkosságokkal kapcsolatos emlékeit a 2008-2009-es évekből. Később a Katona József Színház sokat vitatott Cigányok című előadása, Balogh Rodrigó Tollfosztás című darabja, vagy a Szutyok Pintér Béláéktól egyaránt foglalkozott a témával, hol jól, hol rosszul.

De miért nem sikerült érdemi vagy tartós és látható eredményeket elérni a romák színpadi reprezentációjának területén? Hol húzható meg a határ a cigány és a magyar között? Meghúzható-e? Császi Ádám rendező szerint addig nem is várható előrelépés ezekben a kérdésekben, amíg a többség tematizálja a kisebbséget, vagy legalábbis ilyen szándékkal áll neki az értelmezésének. Többek között azért, mert

a roma vagy a magyar is csak egymás tükrében, egymás segítségével értelmezhető fogalmak, nem beszélve arról, hogy egy társadalom részeként kellene beszélnünk mindkét csoportról.

Ez az irány kitűnik a Cigány magyarból is: a darab azt üzeni, hogy a roma reprezentációnak a színházban nem egy megfejtési folyamat részének kell lennie, hanem pont ezt kellene teljesen megtagadnia.

Cigányok című előadásában a Katona József Színházban
© MTI / Illyés Tibor

A Cigány magyar szövegét jegyző Horváth Kristóf szerint egyelőre nem látni, hogy a „fehér ember” hasonlóan tudna gondolkodni a cigányokról. Nem látható még például, hogy egy roma színész játssza el Rómeót, hisz a „roma színész” kifejezésben még mindig a roma hangsúlyos és nem a színész. Legalábbis a „fehér ember” perspektívájából.

Horváth szerint az új perspektíva egy folyamat, amely talán soha nem érhet véget, ő ezért fogalmaz úgy, hogy

nincs olyan, hogy nyitott ember, csak olyan, aki nyílik.

A darabból és az azt kísérő megszólalásokból (például a dunaPart színházi platform egyik kerekasztal-beszélgetésén) is az derül ki, hogy folyamatosan felül kellene vizsgálni a tudásunkat, kérdezni és alakítani, és elfogadni, hogy soha nem teszünk pontot a mondat végére. Teljesen fel kell adnunk annak az ábrándját, hogy meghatározzuk, milyen egy roma ember és hogyan kellene ábrázolni a színpadon. Semmi sem stabil, készen kapott, és nincs fix pont. Császi Ádám ezért mondja azt, hogy a legnagyobb siker, ha beismerjük a kölcsönös kudarcunkat, hogy megértsük a másikat.

Lengyel Anna, Horváth Kristóf, Gáspár Máté, Császi Ádám és Schwechtje Mihály
© Takács Márton

És érdemes tanulni a rossz példákból is. A Katona József Színház Cigányok című előadását több szakember is a félresikerült roma színházi reprezentáció egyik példájaként emlegeti. A kritikák zöme azt rótta fel Máté Gábor rendezőnek, nem jutott eszébe, hogy egy roma szakértőt, vagy, ahogy fogalmaztak, supervisort kérjen fel a darabra. Szerintük ez ismét megerősíti, hogy a semmit rólunk, nélkülünk elvet kellene követni, hisz a megfelelő számú roma színész feltétele lehet egy helyes, életközelibb reprezentációnak. A roma színészek viszont nem a szereposztás előtt hasalnak el, eleve kevesen akarnak részt venni a színházcsinálásban.

Ezt Lengyel Anna is megerősítette a hvg.hu-nak: nem az történik, hogy kevés romát vesznek fel a Színművészeti Egyetemre, hanem, hogy eleve alig jelentkeznek romák. „Húsz éve alig jelentkezett nő rendezőnek, most pedig már 50-50 százalékos az arány. A cél, hogy a romák is azt érezzék, ott a helyük, nyugodtan jelentkezzenek. Igaz, ez egy hosszú folyamat” – vont párhuzamot Lengyel.

A dramaturg szerint erre közép- vagy hosszútávon megoldást jelenthet, ha egy bizonyos kvótát vezetnek be az intézményben, a társadalmi arányokat leképezendő 6-8-10 (számítástól függő) százalék legyen roma az SZFE-n. „Persze sokan értetlenül fogadnák, hogy hogyan hozható össze a kvóta a művészettel, mondván, csak legtehetségesebbeket veszik fel, de őket is edukálni kell. A színészet tehetség dolga, ez kiderülne a felvételin, de ha mégis lenne 1-2 tévedés, azt kibírja a rendszer, ahogy eddig is kibírta a magyar női vagy férfi színészek esetében.”

Jelenet Pintér Béla Szutyok című színdarabjának próbáján
© MTI / Bodnár Boglárka

Lengyel Anna elismerte, hogy a kvótát nem lehetne azonnal bevezetni, de tíz év alatt például eljuthatunk oda, hogy reális megoldás legyen, ehhez viszont jól átgondolt stratégiák kellenek, aminek elkezdéséhez és végrehajtásához elszántság, pénz és elhivatottság kell a PanoDráma alapítója szerint.

„Először is akarni kell, és ki kell dolgozni a stratégiát a kulturális államtitkársággal, a Színművészeti Egyetemmel és a középiskolákkal és üzemeltetőjükkel, főleg ott, ahol sok a roma tanuló. Bevonva a Független Színházat, a Karaván Színházat és olyan szakembereket, akik külföldön, más kisebbséggel már részt vettek hasonló programokban. A színművészeti oktatói, hallgatói, doktori hallgatói kijárnának végigjárnák iskolákat és foglalkoznának a gyerekekkel. Így talán a programsorozat tíz év alatt kiépíthet egy olyan szakemberi bázist, amely eléri, hogy mire végeznek a diákok, azt érezzék, hogy, ha szeretnének, akár továbbtanulhatnak színészként, rendezőként dramaturgként.”

Lengyel Anna szerint kiváló példával szolgálhat az amerikai színjátszás, ahol sokkal nagyobb számban képviseltetik magukat az afro-amerikai színészek, mint 20 éve.

 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

Forrás:
http://hvg.hu/kultura/20200119_roma_szinhaz_cigany_magyar_integracio#rss

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Szingli nők fülledt erotikájával érkezik a Kiscsillag új lemeze

Szingli nők fülledt erotikájával érkezik a Kiscsillag új lemeze

Kerülj képbe hírlevelünkkel, amiben a hét legfontosabb, legérdekesebb cikkeit, videóit ajánlják az indexesek. Feliratkozom! A …