2019. november 13., szerdaMa Jónás, Renátó napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 334,00 Ft | USD: 303,00 Ft | CHF: 304,00 Ft
2019.11.13. Jónás, Renátó Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 334,00 Ft | USD: 303,00 Ft | CHF: 304,00 Ft
Kezdőlap / Külföld / Európa kezd megbarátkozni egy új diktátorral

Hirdetés

Európa kezd megbarátkozni egy új diktátorral

Líbiában Halifa Haftár tábornok erői öt hete ostromolják a fővárost, de az ország keleti feléből terjeszkedő hadúr erőforrásait annyira felemészti az utóbbi öt évben elfoglalt területek stabilizálása, hogy a diadalmenetként elképzelt offenzíva egész egyszerűen megfeneklett. Közben a nemzetközi szervezetek által elismert, de odahaza valódi hatalommal alig rendelkező kormánynak sincs elég ereje ahhoz, hogy döntést csikarjon ki a konfliktusban – főleg mert tényleges harci ereje leginkább a vele szövetséges milíciáknak van. A harcokra pontosan ugyanaz a jelző illik, mint ami az egész líbiai polgárháborúra:

Szórványos.

Hirdetés

Nyolc éve széttárták a kezüket, és úgy maradtak

Azaz (szerencsére) hiányoznak az olyan iszonyú városharcok, mint amilyen Szíriában volt az aleppói, a nemzetközi közvélemény arcába tolható borzalmas humanitárius katasztrófák, mint a jemeni, a monotóniáig rendszeressé váló terror, mint az afganisztáni. Tripoli „ostroma” is kimerül néhány bombázásban, meg a város környéki ellenőrzőpontokért vívott pickup-párbajokban. Azonban akármennyire is lassan ég ez a konfliktus, az ENSZ adatai szerint mégis komoly áldozatokkal járt:

  • 443-an meghaltak
  • 2 110-en megsebesültek
  • és nagyjából 60 ezren kényszerültek elhagyni lakóhelyüket.

Ráadásul a háborúk legkevésbé látványos, de legfontosabb velejárójaként a több mint másfél milliós nagyváros civil infrastruktúrája is kezd omladozni: mentőautókat, tisztítószer-raktárakat értek találatok, és bár egyelőre messze nem beszélhetünk szíriai vagy jemeni szintű humanitárius válságról, azért az ENSZ már így is országosan több mint 800 ezer segélyre szoruló embert tart számon a 7,2 milliós országban. És ahogy az várható volt, a tripoli harcokat kihasználva újból terrortámadásokkal jelentkezett az Iszlám Állam, melynek líbiai tartományát 2016 közepén számolták fel.

Tripoli ostromával kapcsolatban nem is maga az ostrom lefolyása, hanem a szomszédos – a Földközi-tenger által összekötött – Európa tehetetlensége a leglátványosabb. Ahhoz képest, hogy egy nemzetközileg elismert kormányt vett ostrom alá egy önmegvalósító hadúr, a külföldi turnén segítségért kalapozó Fajez asz-Szarrádzs kormányfőt Theresa May brit kormányfő vagy Emmanuel Macron francia elnök olyan, nem sok jóval biztató frázisokkal biztatta, mint hogy

Nem fogadhatjuk el az erőszakos megoldást.

vagy

El kell mélyíteni a dialógust.

és hogy

Meg kell tenni a szükséges lépéseket a fegyverszünet irányába.

Fajez asz-Szarrádzs és Emmanuel Macron találkozója Párizsban, 2019. május 8-án

Fajez asz-Szarrádzs és Emmanuel Macron találkozója Párizsban, 2019. május 8-án

Fotó: Christophe Ena

A nyugati országok meghasonlottsága érthető, hiszen egy csomó egymást ütő tényezőt és motivációt kell valahogy közös nevezőre hozniuk:

  • a legfontosabb, hogy borzasztó precedenst teremtene, ha komoly indok (azaz súlyos erőszakos meg emberi jogellenes tevékenység) nélkül ejtenék a nemzetközileg elismert kormányt,
  • csakhogy a széles nemzetközi összefogással 2015-ben kilobbizott Nemzeti Egyetértés Kormánya (GNA) képtelen volt beváltani a hozzá fűzött reményeket, nem tudta egyesíteni az országot, nem volt képes megfékezni az iszlamista milíciákat, és rendezett körülményeket teremteni az országot Európa felé tartó útjukon tranzitállomásként használó menekültek számára (bár mondjuk Európa sem tudta pontosan, mit is kéne velük tenni),
  • és közben 2014 óta szívós munkával kelet-líbiai bázisterületéről az ország nagy részét elfoglalta a különös háttérrel rendelkező Halifa Haftár,
  • benne a Bengázi-öböl vidékével, ahol az ország olajtermelésének 70 százalékát adó Szurti-medence, az ún. Olajfélhold is fekszik,
  • Haftár ráadásul nem afféle magányos farkasként tört előre, mert a kezdettől fogva élvezte Egyiptom és az Öböl-országok támogatását (nem kis részben azért, mert a Katar és Törökország által szponzorált tobruki iszlamista frakciók ellen harcolt), és mára nemzetközi szinten is asz-Szarrádzzsal egyenrangú partnerként tekintenek rá.

Itt a fúziós önkényuralom

A dilemmázás egyébként nem volt váratlan, ugyanis amennyire égeti a a líbiai helyzet a mediterrán országok talpát, olyannyira képtelenek a sziszegésen és táncikáláson kívül mást tenni. Pedig 2011-ben még elsősorban Franciaország és Nagy-Britannia szorgalmazta a Moammer el-Kadhafi elleni fellépést, csakhogy miután az Egyesült Államok csatlakozásával NATO-misszióvá kerekedett ki a rezsim elleni légi offenzíva, Barack Obama amerikai elnök öt év távlatából jogos csalódottsággal jegyezte meg, hogy

Hittem abban, hogy az európaiak Líbia közelsége miatt nagyobb erőket mozgósítanak majd a rendezés érdekében.

Ugyanis a felkelők fölé tartott légi pajzs után hagyták, hogy az ország a milíciák, a kevésbé finnyás külföldi – és főképp iszlamista – hatalmak és csempészhálózatok játszóterévé váljon. Persze az afganisztáni és iraki demokráciaexport 2011-ben már egyértelmű kudarca után mindenki fázott egy kaotikus poszt-diktatúrába tett hosszú kirándulástól, de azért Líbiában egy győztes forradalom lendületét lehetett volna meglovagolni, ráadásul az ország tényleg közel van Európához.

De utólag könnyű okosnak lenni, főleg úgy, hogy közben már a nemzetközi igények is megváltoztak.

Ugyanis Líbiában, a világ több más országához hasonlóan már nem a demokráciában, hanem a diktatúrában látják a stabilitás garanciáját.

[…]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kulfold/2019/05/19/libia_haftar_strongman_haftar/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Azt mondja egy libamájtermelő, hogy libamájellenes aktivisták miatt haltak meg az állatai

A független újságírás nemcsak a kormánytól független, de minden más direkt politikai szándéktól is. Támogass …