2019. május 26., vasárnapMa Fülöp napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 326,00 Ft | USD: 291,00 Ft | CHF: 290,00 Ft
2019.05.26. Fülöp Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 326,00 Ft | USD: 291,00 Ft | CHF: 290,00 Ft
Kezdőlap / Gazdaság / Majdnem mindenki lehetne egy kicsit boldogabb a munkahelyén

Hirdetés

Majdnem mindenki lehetne egy kicsit boldogabb a munkahelyén

Budapesti előadásának leírásában az önt meghívó szakkollégium azt írta, azért is kifejezetten fontos az ön kutatási területe – a munkahelyi boldogság, elégedettség  mert egy felmérés szerint a magyarok mindössze 10 százaléka elégedett a munkájával. Ez máshol is így van, vagy csak mi érezzünk magunkat ilyen nyomorultul?

Nem láttam túl sok összehasonlító adatot erről, de nem igazán vagyok meglepve. Más országokban készült felmérések, amiket láttam, azt hozták ki, hogy az emberek nagyjából 80 százaléka nem elégedett a munkájával, az pedig, hogy az elégedettek aránya 10 vagy 20 százalék, már nem számít olyan sokat, ez így is-úgy is szomorú statisztika. Sokan nem érzik kielégítőnek a munkájukat amiatt, ahogyan munkakörök ki van találva, ahogy bánnak velük a munkahelyükön vagy azért, amihez a munkájukkal hozzájárulnak.

Amy Wrzesniewski

A szervezetpszichológia professzora, 2006 óta tanít az amerikai Yale School of Managementen. Kutatásai során arra keresi a választ, hogy mitől érzik magukat az emberek jól a munkahelyükön, hogy hogyan adnak értelmet a munkájuknak és hogyan próbálják úgy átalakítani a munkájukat, hogy jobban érezzék tőle magukat.

Hirdetés

A professzor a Rajk László Szakkollégium meghívására érkezett Budapestre, amely idén őt tüntette ki a tüntette ki a Herbert Simon-díjjal, melyet minden évben gyakorlati gazdaságtannal foglalkozó kiválóságoknak ítélnek oda. Amy Wrezniewksi a szakkollégium felkérésére március 12-én tartott előadást a Magyar Tudományos Akadémián Make Work Meaningful címen.

Mi az, amitől elégedettek lehetnének az emberek a munkahelyükön?

Ez egy nagyon sokrétű kérdés, de megpróbálok röviden válaszolni. Az, hogy az embereket boldoggá teszi a munkájuk, értelmesnek érzik a munkájukat, az attól függ, hogy úgy érzik-e, hogy ki tudják használni a képességeiket a munkájuk során, hogy fejleszteni tudják-e magukat, hogy milyen kapcsolataik vannak a munkahelyükön, hogy jól bánnak-e velük az emberek, akikkel a napjaikat töltik, rendesen bánik velük a szervezet, aminek dolgoznak és úgy érzik-e, hogy meg tudnak-e rendesen élni abból a munkából, amit végeznek. Ezek mind számítanak.

Egy kollégámmal jelenleg azt vizsgáljuk, hogy mit jelent a munkahelyi elégedettség egy ember egész élete alatt. Egy olyan panelkutatás ez, ahol követjük az emberek karrierjét 18 éves koruktól akár 70 éves korukig. Ez alapján pedig úgy tűnik, hogy

az emberek karrierje során az egyik legfontosabb dolog, amitől jól érzik magukat, hogy segítsenek másoknak.

Ez még azoknak is fontos volt, akik nem kifejezetten olyan munkát végeznek, ami közvetlenül másoknak segít és fontosabb volt, mint az, hogy sok pénzt kerestek vagy más mérték szerint sikeresek voltak.

NSZ9931

Fotó: Nagy Szabolcs / Index

„Tegyük értelmessé a munkát” , ezzel a címmel tart előadást Budapesten. Mire utal ez a cím?

Már nagyjából harminc éve nagyon érdekel az, hogy mi ad értelmet az emberek munkájának, mert azt tapasztaltam, hogy akik ugyanazt a munkát végzik, ugyanazért a fizetésért, ugyanott, nagyon máshogy értelmezik azt, hogy mi is a munkájuk értelme, mit is csinálnak valójában. Ugyanabban a munkakörben

  • van, aki úgy gondol a munkájára, mint egy megélhetésre, amiből ki lehet fizetni a számlákat;
  • van, aki a lehetőséget látja benne az előremenetelre, akiknek ez egy eszköz más célokhoz;
  • és van, akinek a munka maga a cél, akiknek a munka jelentőségteljes, akik úgy látják, hogy az hozzátesz a társadalomhoz és élvezi is csinálni.

Ez utóbbiak azok az emberek, akik akkor is dolgoznának tovább, ha nyernének a lottón vagy hirtelen örökölnének egy vagyont, mert fontosnak tartják.

Az első kategóriát állás-orientációnak, a másodikat karrier-orientációnak, a harmadikat pedig hivatás-orientációnak hívjuk. Ez a három orientáció minden munkakörben megtalálható, amiket az évek során vizsgáltunk. Nagyon érdekel, hogy mi befolyásolja, hogy valakinek milyen orientációja van, hogyan áll a munkájához, amivel az ideje jelentős részét tölti, és ez milyen hatással van azokra a csoportokra, szervezetekre, ahol dolgozik. Ez egy nehezen megfogható dolog, aminek viszont óriási következménye van az emberek életére.

Már 18 éve kutatom azt például, hogy miért és hogyan változtatnak az emberek a munkavégzésükön vagy a munkakörükön ahhoz képest, ahogy azt előírja nekik a szervezet, ami magát a munkát adja. Bármi is legyen a munkakör leírása, az emberek gyakran változtatnak azon, hogy milyen felelősségi köröket töltenek be, milyen feladatokat végeznek el, változtatnak a szervezeten belüli viszonyaikon, kikkel lépnek kapcsolatba a munkavégzésük során. Ezek nem szabálytalanul vagy véletlenszerűen történnek, ezeket a folyamatokat jól le lehet írni. És ez mind ahhoz köthető, hogy ki hogyan fogja föl a feladatát, milyen értelmet tulajdonít a munkájának, mi az identitása, hogyan látja magát az adott munkakörben.

Ezt úgy hívjuk, hogy job crafting, ami a munkakör kialakítását, átalakítását, személyre szabását takarja.

Ez a folyamat, amikor valaki úgy alakítja át a saját munkakörét, hogy azzal a munka értelmét is átalakítja saját maga számára. Vegyük például egy cég IT-osztályát, ahová sorban érkeznek be az üzenetek, hogy a cégnél melyik számítógéppel milyen baj van. Aki itt dolgozik, az felfoghatja a munkáját úgy, ahogy a legtöbben talán gondolunk rá, vagyis hogy az ő dolguk az, hogy kimentse a cég dolgozóit azokból a hibákból, amikbe belekeverik magukat a gépeikkel, megóvja az embereket a saját hülyeségüktől, gyakorlatilag tüzet olt egész nap anélkül, hogy komolyabban foglalkozna az emberekkel, akiket segítenek.

NSZ9849

Fotó: Nagy Szabolcs / Index

De lehet, hogy valaki úgy fogja föl a feladatát, mint egy tanár, aki minden egyes alkalommal, amikor bejön egy hibaüzenet, a feladatának érzi, hogy elmagyarázza a kollégának, hogy miért történt a hiba, mi romlott el, mit kell ilyenkor csinálni, és ha ezt és ezt máshogy csinálja, akkor legközelebb nem lesz ilyen problémája. Ennek az lesz az eredménye, hogy a dolgozók jobban értik a technológiát, amivel dolgoznak, az adott IT-s munkatársnak pedig jobb kapcsolatai lesznek a szervezetben és lehet, hogy legközelebb már akkor is odamegy a kollégához, ha annak nincs semmi problémája, csak telepített valami új szoftvert, és megmutatja, hogy az hogyan működik. Öt évvel később pedig lehet, hogy ennek az IT-s munkatársnak már teljesen más lesz ezek miatt az interakciók miatt a feladatköre, mint azoknak, akik csak tüzeket oltanak.

Korábbi előadásaiban kórházi takarítók közt végzett kutatásáról is beszámolt. Az ő példájukból mi derült ki?

Igen, ez egy olyan kutatás volt, amit évekkel ezelőtt végeztem két kollégámmal a Michigani egyetem kórházában, amelyben arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan értelmezik a munkájukat a kórház takarítói. A szociológiai irodalomból azt lehet kiolvasni, hogy az ilyen munkákra senki nem tekint nagyon előnyösen, egy ilyen munkakör elég stigmatizált, a takarítókat mindenki lenézi, ezért pedig a takarítók képe sem túl fényes a saját munkájukról. Én viszont korábbi kutatásaim alapján arra számítottam, hogy ez ennél bonyolultabb kérdés.

A kutatás során azt találtuk, hogy voltak olyan takarítók, akik azt mondták, hogy nem kell nagyon sok képzettség vagy tudás a munkájuk elvégzéséhez, hogy ezt bárki meg tudná csinálni, mások viszont azt mondták, hogy nagy tudás és tapasztalat kell a munkájukhoz. Korábban azt gondoltuk, hogy azok tartoznak a második csoportba, akik régebben kezdtek takarítani a kórházban, vagy hogy azok, akik más beosztásban dolgoznak, vagy más részlegeket takarítanak, de egyik sem volt igaz.

Ami magyarázta a különbséget, az az volt, hogy ki mennyire tartotta be pontosan a munkaköri leírásokat.

Azok kerültek az első csoportba, akik egyszerűen elvégezték a munkát úgy, ahogy az elő volt írva nekik. A második csoportba tartozók viszont ezen kívül egy sor olyan dolgot is csináltak, ami nem volt a munkaköri leírásukban és amiről a főnökeit nem is tudtak. Szóba álltak a betegekkel és a látogatókkal (amit amúgy tilos volt nekik a szerződésük szerint), kapcsolatot alakítottak ki az ápolókkal, hogy jobban a betegek beosztásához és igényeihez tudják alakítani, mikor takarítanak az egyes kórtermekben. Jelezték, hogy melyik beteg hogy van, vagy visszamentek a műszakjuk után beszélgetni az olyan betegekhez, akiken látták takarítás közben, hogy szomorúak, vagy akiknél észrevették, hogy már egy ideje nem látogatott meg őket senki.

NSZ0065

Fotó: Nagy Szabolcs / Index

Volt olyan, aki a feladatának érezte például azt is, hogy a betegek idős szüleit segítse kitalálni az óriási kórházból, hogy a betegek ne aggódjanak a szüleik miatt. Pedig ezért akár ki is rúghatták volna a takarítót, mert ez gyakorlatilag lógás a munkából. Ezek az önként vállalt feladatok teljesen átalakították a takarítók feladatkörét, akik egyszerű takarítókból a gondozó személyzet részévé váltak.

De ettől jobban is takarítottak? Azt értem, hogy miért lehet valaki egy jobb IT-s, ha máshogy végzi a feladatát, de lehet, hogy a takarítóknak ez csak abban segít, hogy jobban érezzék magukat egy nem igazán felemelő munkakörben?

Azt nem vizsgáltuk, hogy a kórház hogyan ítélte meg a takarítók munkáját vagy hogy a betegek jobban érezték-e magukat ott, ahol a buzgóbb takarítók dolgoztak. Viszont el tudom képzelni, hogy ez számít a kórház megítélésében. Amerikában a kórházak megítélése nagyon sokban függ a betegek értékelésétől. Viszont mivel a betegek azt nem tudják feltétlenül megítélni, hogy az orvosi kezelés, amit kapott, mennyire volt megfelelő, ha nincs orvosi diplomájuk, ezért más szempontok szerint próbálják megítélni, hogy mennyire kaptak jó ellátást.

Az egyik fontos tényező például az, hogy mennyire volt tiszta a kórház, egy másik, talán még fontosabb pedig az, hogy mennyire érezte a beteg, hogy törődnek vele, hogy gondját viselik a kórházban. Ebben például lehet, hogy segít az, hogy az ápolókon és az orvosokon kívül a takarítók is foglalkoznak a betegekkel, még ha ez nem is lenne a dolguk. Miközben erről a kórház vezetése nem is tud, ők azt hiszik, hogy a takarítók csak takarítanak. A takarítók direkt úgy végzik ezeket az extra feladatokat, hogy a vezetés ne tudjon róla.

Más kutatásokban is azt találtuk, hogy akkor is alakítják a takarítókhoz hasonlóan a munkakörüket az emberek a legkülönfélébb területeken, ha a vezetés kifejezetten ellenzi ezt, de akkor direkt úgy csinálják, hogy ez ne derüljön ki.

Most végeztünk egy nagyobb kutatást egy technológiai vállalatnál, ahol pont azt kutattuk, amit kérdezett, vagyis hogy jobban teljesítenek-e a dolgozók, akik átalakítják a munkakörüket, vagy csak jobban érzik magukat. A kutatásban arra kértük a cég dolgozóit különféle munkakörökben, beosztásokban, hogy gondolják át, hogyan végzik a munkájukat, és azt is, hogy ha rajtuk múlna, hogyan alakítanák azt át, hogy az jobban passzoljon az ő világlátásukhoz, erősségeikhez, érdeklődési körükhöz. A feladat végén ugyanazt a feladatot látták el a szervezetben, de úgy, ahogy azt ők a legjobbnak látták, […]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/gazdasag/allas/2019/03/14/amy_wrzesniewski_interju_munkahely_elegedettseg_pszichologia/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

A város kedvenc munkahelye volt, csődbe vitte a bugyiipari felfordulás

A város kedvenc munkahelye volt, csődbe vitte a bugyiipari felfordulás

Július 19-én végleg bezárja a kapuit Dombóvár egyik legnagyobb foglalkoztatója, a francia fehérneműkben utazó Pasha …