2018. szeptember 23., vasárnapMa Tekla napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 323,00 Ft | USD: 274,00 Ft | CHF: 287,00 Ft
2018.09.23. Tekla Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 323,00 Ft | USD: 274,00 Ft | CHF: 287,00 Ft
Kezdőlap / Belföld / A választás napján kiültem ide legeltetni a kecskéimet

Hirdetés

A választás napján kiültem ide legeltetni a kecskéimet

Az idén januárban, a választási kampányban azt írta, hogy a Fidesz legyőzhető. Akár kétharmaddal is.

Hogy mit szólok ehhez most?

Igen. A tények tükrében.

Tartom. Az ellenzéki pártok azonban nem teljesítették ennek a legfontosabb előfeltételeit sem. Az az igazság, hogy amikor ebbe a cikksorozatba az év elején belekezdtem, már az utolsó utáni pillanatban voltunk. Az ellenzéki választók egyre erőteljesebben sürgették az összefogást, de mindhiába.

Hirdetés

Elképesztő volt az ellenzéki pártok és a véleményformáló értelmiségük vaksága és impotenciája. Már Bokros 500-napos programjavaslata, a Közös Ország Mozgalom, a Viszlát, Kétharmad! jelentkezése is erre adott válasz volt 2017 második felében. A cikkeimmel én is az együttműködés érdekében kifejeződő társadalmi nyomást akartam erősíteni. Remélve, hogy az utolsó utáni pillanatban belátják végre az ellenzéki pártok, nem azzal kéne foglalkozniuk, hogy ki nyer közülük ezen a választáson a többiek rovására, hanem, hogy hogyan lehetne együtt győzniük a rendszerváltás érdekében.

Hiszen volt ideje mindenkinek, hogy önállóan kísérletezzen, hogy maga mögé gyűjtse az ellenzék teljes táborát, de világosan lehetett látni, hogy ennek a közelébe se jutott senki. Arról győzködtem őket, hogy vegyék tudomásul végre ezt az adottságot, és rakják össze azt az erőt, ami a rendelkezésére áll az Orbán-ellenes tábornak, különösen azoknak az akcióknak a  fényében, amik a kampány utolsó időszakában előjöttek. Például

az Állami Számvevőszék akciójára gondolok, ami teljesen világossá tehette a Jobbik számára is, hogy semmiféle kíméletre nem számíthat,

és mindenféle létező eszközzel az ellehetetlenítésére tör a kormánypárt, ahogy a többi ellenzéki pártéra is. Ebben a rendszerben már nem lehetett egyenlő feltételek mellett zajló, tisztességes választásra számítani.

Ön szerint akkor a választás eredménye legitim?

Én abból indulok ki, hogy illegitim az egész rendszer, és épp ezért e rendszerben megtartott választás is illegitim, erkölcsi elismerésre méltatlan, elfogadhatatlan. A 2010 után zajló rendszerváltás, a liberális demokrácia illiberálissá vagy inkább egy kézben tartott, irányított demokráciává alakítása, – az ehhez szükséges kétharmados törvények, az alkotmánymódosítások, majd ezek betetőzése az új alaptörvény elfogadásával, az új választási törvény – illegitim folyamat.

Egészen odáig a magyar politikai szereplőknek a fejében nem fordult meg, hogy önkényesen, a saját érdekükben felszámolhatják a közös demokratikus játékszabályokat. Ezt a hatalommegosztásra épülő, nyugati típusú, vagyis liberális demokrata rendszert széles politikai konszenzussal fogadtuk el 89-90-ben. Közmeggyőződés alakította ki, aminek következtében fel sem merült a szereplőkben, hogy lesz olyan helyzet, amikor ezt valaki közülük érdekében állónak érezheti szétverni, és meg is lesz hozzá az ereje.

Ezért mondom, hogy illegitim, és nem mindegy, hogy az ellenzék hogyan viszonyul az elmúlt évtizedekhez.

Annak ellenzéknek, amiről most beszélünk, a nagy része már inkább 2010 utáni történelmi tapasztalatokkal rendelkezik. Közülük az LMP-nek ön alapítója volt, és mostanában ekörül a párt körül forr a levegő. Ön szerint az LMP úgy viselkedik, ahogy ön szerint viselkednie kell, vagy ellenkezőleg?

Nem úgy viselkedik. Már 2013-ban nem úgy viselkedett, azért is hagytam ott az éppen szétváló LMP-t, mert az LMP-nek az a hivatása, amire létrejött, az szétveretett. Világos volt előttem, hogy külön-külön mindkét fél kevesebbet fog elérni, mint együtt érhetnének el. Az ökopárti hivatása lényegéhez tartozott,, hogy meg kell haladni azt a szellemi polgárháborús helyzetet, ami 2002 és 2010 között létrejött. Úgy kritizálta a korábbi, főként a baloldali liberális időszakot, hogy közben nem gondolta azt, hogy a jobboldal válaszkísérletei megfelelőek.

2010-ben három olyan szereplő volt (a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az LMP), amelyek rendszerkiigazítási programmal mentek neki a kampánynak, és nem egyszerűen a Gyurcsány-, Bajnai-kormánnyal, hanem a két évtizedes rendszerváltással kapcsolatos elégedetlenségnek a megnyilvánulásaként fogalmaztak programot.

Morálisan azért is tekintem illegitimnek a Fidesz lépéseit,

mert ezekre ők sem kértek és kaptak politikai felhatalmazást. Mert ők is csak a 89-90-ben létrehozott liberális demokrata rendszer kiigazítását, fogyatékosságainak orvoslását, az előző kormányok vétkeinek, hibáinak a jóvátételét ígérték. Egy igazságosabb, szolidárisabb rendszert, átláthatóbb és tisztakezűbb rendszert, ami materiális értelemben is többet ad a többségnek. 2010-ben az volt az alapkérdés, hogy újra tudjuk-e alapozni a liberális demokrácia rendszerét. Valójában erre a feladatra kaptak felhatalmazást.

Ezek már a történelemhez tartoznak. 

Ezek mind indokoltak lettek volna. A Fidesz nem ezt választotta, hanem az egész rendszert számolta fel. Nem javította ki az elgyengülő mechanizmusokat, hanem felszámolta a hatalommegosztás rendszerét. Kialakított egy személyi függőségeken alapuló új rendszert.

Vissza is fogunk oda térni, de most még egy kicsit a jelenről. Az LMP.

Az LMP 2010-ben szerintem a legrokonszenvesebben képviselte ezt a kiigazítási programot. Aztán nem volt képes ösztökélni az összes szereplőt összefogásra. Ezt akkor is elutasították, eltelt négy év, még több okuk lett volna a szereplőknek, hogy belássák, nincs más megoldás, csak az együttműködés, de az utolsó időkig ők is nyomták ezt az egyedül vagyunk, egyedül megyünk előre programot. Pont akkor kezdődött némi változás, amikor én is elkezdtem írni. Voltaképpen beleverni akartam az orrukat a szereplőknek a valóságba.

Nem sikerült.

Nem sikerült.

Sőt úgy néz ki, hogy beleálltak.

Senki nem mondta, hogy tévedtünk. A Jobbik, az MSZP, a DK sem, csakhogy

a legszélsőségesebb viták, öngyilkolási kísérletek az LMP-ben zajlanak. Innentől is látszik, hogy milyen belső alkalmatlanságok és értetlenségek közepette kínlódhattak ezzel a dilemmával.

Én a legutolsó pillanatban, amikor már világos volt, hogy az LMP hozzájárulása elég lenne, hogy az ellenzék a kéthramadot megakadályozza, írtam nekik egy javaslatot, amit elküldtem Szélnek, Hadházynak és az Országos Politikai Tanács tagjainak, hogy akár egyoldalúan, ellentételezés nélkül is léptessenek vissza jelölteket az ellenzék számára nyerhető kerületekben. Azt mutassátok fel, hogy ti vagytok a legelkötelezettebb hívei az összefogásnak. Négy-öt helyet meg is neveztem nekik.

Kapott választ?

Hadházytól kaptam, egyetértőt, Szél Bernadettel pedig egyszer egy stúdió folyosóján akadtam össze, azt mondta, már ő is úgy véli, hogy megérett a helyzet arra, ami én régóta képviselek.

És eljutottunk oda, hogy tulajdonképpen egyet lehet érteni a Fidesszel.

Jó, ez most Ungár Péternek egy friss szövege.

Ő az, aki ma meghatározza az LMP-t.

Nem állítanám, mert például a Keresztes Lóránt, aki az egyik kulcsszereplője lett a csapatnak, kőkeményen a Fideszt is bírálja, meg ugyanakkor az MSZP-t és a DK-t is. Ő képviseli, hogy a Jobbikkal meg kell próbálni összefogni, és a Momentummal megcsinálni az új pólust.

Ön szerint akkor a Fidesszel nem nagyon lehet egyetérteni?

Miben?

Ungár a migrációról beszél, de közben megengedő más témákban is, hiszen azt mondja, nem kell mindig moralizálni. Nemcsak a migránstémára mondja.

Nem világos nekem egészen, hogy pontosan mit javasol, nem értem a kritikáját. Mert nem az a probléma, hogy folyton diktatúrázik az ellenzék, és kemény dolgokat mond.

Mérsékletesség? Miféle mérsékletesség, ha az ember az alapdolgokkal se néz szembe.

Hogy például milyen, a létezési lehetőségeit is folyamatosan korlátozó rendszerben működik az ellenzék. Úgy látszik, ő se akar ezekkel szembenézni. A dolgozatában legalábbis nem látom az erre való igyekezetet. E nélkül arról beszélni, hogy mérsékletes hangot kéne vinnie az ellenzéknek, nem tudom, mire vezet. Ha azt akarná mondani, hogy mérsékletesség a retorikában, de radikalizmus a lényegben, vagyis törekvés a problémáink gyökeres kezelésére, azzal egyetértenék.

Most szeptemberre a kormány kultúrharcot lengetett be. Ez talán rímmel arra, hogy az alapdolgokkal nem néz szembe az ellenzék, és hogy miért nem mértékletes, miközben látjuk, hogy a kormánypárt nem mértékletes, hanem kulturális forradalmat hirdet. Ami egyszer már megtörtént. Akkor ön Orbán Viktor főtanácsadója volt, és elindult a médiakiegyenlítés, meg hogy meg kell jelenniük azoknak a hangoknak, értékeknek is a médiában, amiket a kormány képvisel. Miben más ez a mostani, mint ami akkor volt?

Teljesen radikálisan más a helyzet. Én innen visszanézve is teljesen legitimnek és helyesnek tartom, hogy a 98-ban kormányra került Orbán-kormány kormányzati eszközökkel segített médiakiegyenlítési folyamatokat. Én akkor annak az ideológiai alapjait manifesztté tettem. Ma is azt gondolom, amit akkor írtam, nyilatkoztam, hogy a magyar demokrácia működésének nem csak az a feltétele, hogy szabadon lehessen pártokat létrehozni, hanem az is, hogy a sokoldalú tájékozódásra és véleményformálásra is módja legyen a különféle politikai világnézetek támogatóinak és képviselőinek. 1998-ra eljutottam oda, hogy nem vált be az az illuzórikus elképzelése a mérsékelt konzervatívoknak, hogy természetes, szerves folyamatban újraképződik az a rendszer, amiben a kulturális életben is, a médiavilágban is vannak ide meg oda húzó intézmények, orgánumok. Kiderült, hogy az a negyven év olyan hátrányt jelentett a konzervatív, jobboldali tartalmak képviselőinek, hogy csupán a spontán, szerves folyamatoktól nem lehet várni a normalitás világának újjáépülését. 

Ez azonban nem vezethetett volna el oda, és akkor sem gondoltam, hogy elvezethet, hogy akinek a hátrányát akartuk kompenzálni, az monopolhelyzetbe kerüljön, ami együtt jár

a másik oldal nyilvánosságbeli ágenseinek, kulturális, tudományos intézményeinek ellehetetlenítésével, megsemmisítésével.

Ugyanez vonatkozik a politikatudományi intézetre, aztán a Schmidt Mari-féle intézetre, illetve a TTFK-ra, az általunk működtetett intézet megalapítására. Ennek a  csomagnak csak egy része volt a Heti Válasz. Aztán kiderült, hogy sokkal nehezebb vállalkozás az új jobboldalhoz szálakkal kötődő orgánumot lábra állítani, mint azt gondoltuk. Elidultunk 60 ezres példányszámmal, villámgyorsan visszavettük 20-25 ezerre, de ezt sem tudtuk tartani. Világos volt, hogy itt nem nő fű, a hirdetésszervezés, a reklám, a multicégek az akkori baloldali kormány által befolyásolt világ volt döntően.

Mindjárt visszatérünk a Heti Válaszra, főleg most, hogy megszűnt, de egy kicsit még ennél a témánál maradva: hogyan működik a hatalomban, mikor jön el az a pillanat, hogy azt mondja a hatalom, hogy kulturális küldetésbe kezd? Kormányülésen történik, vagy a politikatudományi könyvekben olvasható valamiféle tanács, hogy ha valami nem működik jól, akkor kezdjen kultúrharcba? És hogy működik most?

Talán érzékelhető abból, amit mondtam, hogy én nem egy a maival összehasonlítható akciósorozatnak látom, hanem az akkori jobbközép világnak a szellemi életben, a kulturális életben, médiavilágban mutatkozó hátrányának kompenzációjaként fogom fel. Az én esetemben ráadásul másról is szó volt, nem véletlen volt Természet- és Társadalombarát Fejlõdésért Közalapítvány a neve. Én már az MDF idején a hagyományos jobbközép konzervatív értékrendnek voltam a képviselője, 40 év szocializmus, környezetpusztítás után, amikor az ökológiai kérdések egyre érdekesebbek lettek. A demokráciában sem tűnik úgy, hogy a civil társadalom önszerveződése hatalmas erőkkel indulna, bizonyos alapkészségek pedig eltűntek. Én azt állítottam, hogy ha a kor kihívásaira válaszolni akaró konzervatív alakulat akar megerősödni, annak a nyugati típusú pártoknál is intenzívebben, határozottabban

szociális, nemzeti és ökológiai érzékenységűnek kell lennie, és ezt kell erősíteni a jobbközép szavazótáborban, véleményformáló körökben.

Amikor a közalapítványt kitaláltam és a kormánnyal elfogadtattam, az volt az ambícióm, hogy a saját jobbközép szavazótáborunkat ezekre az értékekre fogékonyabbá tegyem, és efelé ösztönözzem.

Említette, hogy a saját értelmiségi, véleményformáló közösségét akarták megerősíteni. Most meg azt látjuk, hogy nem megerősíti a Fidesz a saját hátországát, értelmiségét, hanem lassan kinyírja. És lassan – bocsánat érte, de – hülyék veszik át a kulturális életben az irányitást.

Igen, ez zajlik. Van egy önmozgása a rendszernek. Most úgy látom ezeket az aktív embereket, hogy jönnek a fiatalok. Már nem is fiatal farkasok, hanem fiatal sakálok. Helyet keresnek maguknak, és kitalálnak ilyen ideológiákat hozzá. Hogy most éppen elég hatalmat szereztünk a politika világában, stabilak vagyunk, konszolidálódunk. Elérkezett az idő ahhoz, hogy amit eddig nem sikerült elérni a széles kultúra világában, megjelenítsük, ahogy a Schmidt Mária intézetében dolgozó, Békés Márton megírta: nemcsak rendszerváltás, hanem szellemi korszakváltás ideje van, alárakunk egy kis energiát azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek ezt képviselik.

A politikai után a széles tudományos és kulturális intézményrendszerben is véghezviszünk egy átalakítást, ami lehetővé teszi, hogy gyorsan termőre forduljanak ezek a kísérletek. 

Volt már olyan a történelemben, hogy sikeres volt egy ilyen átalakítás?

Nem. Nem hiszem, hogy ez működik, mert amik a kultúrában zajlanak, azok spontán szerves folyamatok. Természetesen pénzzel meg intézményalapítással helyzetbe lehet hozni embereket, de a cikkekeket, a szépirodalmi műveket, a filozófiai munkákat meg kell írni a tehetségeknek, és ha ezek a tehetségek nincsenek, és nincs is az a korszellem – szerintem nincs – amiről vizionál ez a társaság, akkor azoknak a képviselői sem jönnek elő zseniális munkákkal.

Az az érdekesség, hogy ennek a társaságnak ez a törekvése látszólag parallel jelentkezik azzal, hogy

Orbán Viktor az egész nyugati típusú demokrácia megújítójaként akar fellépni.

És ugye az illiberális demokrácia, a 68-as világ bukása, a keresztény alapú gondolkodás megerősítése, a migráció ellenes politika, és egy-két direkt megfogalmazás is azt mutatja, hogy van benne ambíció arra, hogy ideológiai szellemi újragondolója legyen a nyugati demokráciának, és hogy a hatalommegosztásra, a szabadságjogok garantálására épülő demokráciának a konkurense legyen azzal a szöveggel, hogy mindez hatékonysági szempontból indokolt, mert Európának az ázsiai és más hasonló típusú hatalmak produktivitásával kell felvennie a versenyt. És azért nem tudja felvenni a versenyt, mert fog minket a liberális demokrácia.

Szóljon hozzá, mondja el a véleményét az Index moderált politikai csoportjában, a Kibeszélőben!

Nem lehet látni ebben a pillanatban, hogy Orbán Viktortól indul-e ez a folyamat, de nem csodálkoznék, ha ez a társaság felismerve azt, hogy a nagypolitikában milyen törekvések fogalmazódnak meg, úgy érezné, hogy most van itt az ő idejük, hogy a táboron belüli fiatal, erős, új nemzedékes figurák pozíciókat foglaljanak el, és az impotens, tutyimutyi, a liberális ellenfelekkel folyton parolázó társaságot leradírozzák, mint a Prőhle, Balog Zoli, Pálinkás, stb, stb.

Éppen mostanában Pálinkás egészen kemény nyilatkozatot tett.

Akadémikus, nyugdíjas korú, tehát egzisztenciálisan olyan helyzetben van. Az, ami most vele történt, az teljesen világossá teheti számára, hogy amit ő és a hasonszőrűek képviselnek, annak kész, vége. Vagy azt mondja, hogy elmegyek és nem foglalkozom többet közélettel, tudománnyal foglalkozom, vagy elmondja, amit már eddig is el kellett volna modnania régen, de mert pozícióban volt, nem mondta.

Akkor ő, ahogy voltak Gyurcsány-árvák, egy Fidesz-árva? Egyre több Fidesz-árva lesz. Mi az ő sorsuk?

Így van. Chikán Attilától, Mellár Tamásig, Bod Péter Ákosig, Jeszenszky Gézáig. Legutóbb olvastam Csaba Lászlót, akin én csodálkoztam, mert korábban ő nem volt olyan szoros kapcsolatban a Fidesz-világgal, mint az említett urak, de 2010 után 2012-ig ezeken a gazdasági okoskodásokon szereplő volt, és úgy tűnt, hogy

a tág holdudvarnak a véleményformáló szereplője, és most úgy látom, hogy már mondja, amit régen kellett volna, hogy ez teljes abszurdum, ami itt zajlik.

A magamféléknek, akik rég kívül vannak ezen a táboron, az a problémájuk ezzel, hogy a fontosabb időszakban, 2010-2014 között ők is hallgattak. Az volt ennek a korszaknak az intézményes megalapozása, az előző rendszer, a liberális demokrácia felszámolása lényegében akkor lezajlott.

Csak a pozíció miatt hallgattak, vagy hittek abban, hogy az akkori döntésekkel valami távoli nemes célt kell szolgálni?

Értelmes emberekről van szó, nem pedig erkölcstelenekről. Azt gondolom, hogy valószínűleg nem tudták volna csinálni ezt, egyfajta önáltatása, öndeideologizálása volt a szerepüknek, valamiféle misszió belelátása, ami számukra  elfogadható. Akkor még nagyon eleven volt a Gyurcsány pusztítására való hivatkozás, a 2008-as válságra is lehetett hivatkozni, hogy a rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokat kíván, időlegesen a hatalomösszpontosítás is elmegy, ráadásul gondolhatták, alakítói lehetnek bent, mérsékelhetik, formálhatják jó célokra a rendszert. 

Én őszintén szólva Balog Zoli szerepvállalását kevésbé értem. Őt közvetlenebbül is ismerem, mint Pálinkást, mert 1998-2002 között a politikai főtanácsadó csapat tagja volt, ahol Schmidt Máriával, Tóth Gy. Lászlóval működtünk együtt. Balog 2010-től a legutóbbi kormányalakításig az első vonalban képviselte a kiteljesedő önkényuralmi rendszert.

Mikor beszélt vele utoljára?

Régen, valamikor létrehoztunk egy szabadságkör nevű képződményt, 2008 táján történt, amiben a Fidesz liberálisai: Szájer, Hankiss Ági, Balog Zoli is részt vettünk, szimbolikus akciókkal mutattuk fel, hogy a kettős mérce miért elfogadhatatlan, és ironikus kitüntetést ( Jogtipró Díj) szavaztunk meg azoknak a politikai szereplőknek, akik a leglátványosabban rúgták fel a liberális demokrácia alapértékeit. 2010 után elhalt ez a dolog, azt hittem, hogy felszámolták, de formálisan nem léptem ki belőle. 

Egy idő után meghívót kaptam, hogy adjunk ki valami közös nyilatkozatot, írtam erre egy nyílt levelet Balognak, Hankissnak, Szájernek, és Gulyás Gergelynek, aki a szabadságkörnek a jogi háttérmunkáit végezte, Szájer patronálásával kezdte kifutni magát mint politikai tehetség. És hát kénytelen voltam a nyilvánosság előtt is elmondani, hogy ha most azt a közös missziót képviselnénk, akkor Orbán Viktort kéne felszólítanunk, és akkor szívesen, de ha ez nem történik meg, akkor felejtsenek el engem, és tekintsék úgy, hogy ezennel formálisan is kiléptem a körből.

És mikor történt olyan utoljára, hogy befolyásosabb fideszessel találkozott?

Nagyon régen. Én az LMP-frakciónak lettem a tanácsadója 2010 után, és bent ültem mögöttük a parlamenti páholyban. Időnként a folyosón összefutottam velük.

Gulyás Gergellyel egyszer le is ültem, és próbáltam győzködni, hogy mit csináltok, és az hova vezet. Reménytelen.

A folyosón vagy a lépcsőn Balog Zolival, Németh Zsolttal váltottunk néhány mondatot.

Amikor a választási törvényt elfogadták, tiltakozásul az LMP-sek a Parlament előtti tér kapuihoz láncolták magukat, én is ott voltam a közelben, és Kósáék jöttek befele, volt szerencsém vele találkozni. És indulatos párbeszédbe bocsátkozni: „Mit csináltok Lajos?! Nem szégyelled magad?” Ő meg, ”jaj, jaj, ne hangoskodjál már itt!”.

Na és mit szól a Heti Válasz megszűnéséhez?

Tagadhatatlanul a saját gyermekem volt, még a nevet is én adtam neki, 2004-ben kínkeserves tárgyalások eredményeképpen sikerült egy olyan tulajdonosnak eladnunk, aki vállalta, hogy finanszírozza még jó néhány évig. Ha akkor nem sikerül eladnunk, be kellett volna zárnunk, mert súlyosan veszteséges volt.

Akkor jelent meg Simicska Lajos?

Nem, ez a Csák János, valamikori MOL-vezér és Szabadhegy Kristóf, meg Kékessy Dezső volt résztulajdonos a Kft-ben, ami megvette a lapot, utóbb aztán jó néhány tulajdonoson keresztül jutott el közvetlenül Simicska érdekkörébe. De oda akartam kilyukadni, hogy én szép fokozatosan elidegenedtem a Heti Választól. Miután eladtuk, még jó darabig benne voltam a szerkesztőbizottságában, és havonta írtam bele. Egyszer aztán eljutottunk oda, hogy már az én cikkeimet sem voltak hajlandók megjelentetni, mert vitába kezdtem Bencsikkel, Lovassal, a Demokrata radikális jobboldali szerzővel, amit a lapvezetés nem kívánt tolerálni. Mellesleg épp az egyik szerkesztőbizottsági társam, Martonyi János külügyminiszter és más mérsékelt jobboldali beállítottságú politikusok védelmében írtam.

A sajtóklubos világtól ösztökökélve már nagyon felerősödött a Bencsik-Bayer-Lovas féle radikális vonal, és a mérsékeltek legfontosabb szereplőit érték ordenáré támadások tőlük a Demokratában,

és ezekre próbáltam válaszolni.

De az új lapvezetés, Borókai már ügyvezető szerepben volt, azt a politikai kockázatot már nem akarta vállalni, hogy Heti Válasz a mérsékelt értékrend védelme érdekében küzdelmet vállaljon a jobboldali tábornak ezzel a nyomuló és egyre erőteljesebben radikalizálódó irányzatával. És hát azt mondtam, hogy akkor én befejeztem. Okkal tartottak tőle, hogy ez nem tetszene Viktornak. Így hát én befejeztem, és a szerkesztőbizottságból is kiléptem.

Kétszer kértek azóta írást tőlem, jóval később, egyszer a lapalapítás tizedik évfordulójára. Néhány éve pedig a kormány médiapolitikájáról. Ezeket megírtam, de egyébként nem volt köztünk kapcsolat. Javára vált a lapnak, hogy Simicska kezébe került. Kritikusabbak lettek a kormánnyal szemben. Most is lehetett volna erőteljesebb a hangja a liberális demokráciát védelmező jobbközép irányvonal védelmében, de ahhoz a konfliktuskerülő, kormánytámogató puha vonalhoz képest, amit Simicska előtt vitt, sokkal rokonszenvesebb lett. Ezért is nagy veszteség, hogy felszámolták. De egyébként is nagy veszteség, hogy egy komoly közéleti lap eltűnik, attól függetlenül, hogy milyen beállítottságú. Tehát szomorú vagyok.

Az olvasók kedvéért a következő kérdéshez némi tájleírást adok: Kerecsenden vagyunk, egy nagyon szép falusi ház kertjében. Ez már visszavonulásnak tűnik. Három pártban volt eddig benne. Lesz-e újabb párt, illetve lenne-e olyan politikus, akinek a hívására visszatérne a politikába?

Egyrészt visszatérés, ahonnan én indultam, mert én 1987-ben költöztem ide a feleségem szülőfalujába, és éppen 86 végén, amikor nyertem egy év Soros-ösztöndíjat. Igen. És hogy szebb legyen a történet, Csurka István volt az egyik ajánlóm. Szóval ezt a lehetőséget használtam ki, hogy elmeneküljek abból a szakmunkásképző intézetből, ahol éppen pártbizottsági vizsgálatot folytattak ellenünk, mert olyan iskolai ünnepélyeket rendeztünk a feleségemmel és tanár barátainkkal, amik elfogadhatatlanok voltak.

A legsötétebb és legreménytelenebb kádári időszakban adtam be a pályázatot az ösztöndíjra, és kezdtünk gondolkodni azon, hogy ideköltözünk. Elhatároztuk, hogy felújítjuk, és új életet kezdünk. Az volt a jövőképem, látva, hogy itt nem fog változni úgy a világ, hogy én az államilag ellenőrzött közvilágban szerepet vállalhassak, hogy biokertészetet hozok létre. Ebből lendített ki 87-88-90, amikor a megyében én voltam az MDF fő szervezője, és nem lehetett megtenni, hogy nem indulok el egyéni körzetben. Megnyertem, bejutottam, stb.

Aztán Fidesz, LMP.

Így van, én harminc éve a politikai tudatosodásom időszakától kezdve furcsa szerepegyüttesben gondolkodom, politikai elemzőként, tanácsadóként, közíróként, politikusként. Hol ide, hol oda került a hangsúly. Ez jutott most el egy végpontra, mert 2013 tavaszán azt kellett látnom, hogy a nyilvánosságban nincs olyan orgánum, ami olyan feltételeket teremtene nekem, hogy azt képviselhessem, amit szeretnék, és meg is éljek belőle. És a politikai színtéren sem maradt nekem való közeg. Az LMP szétválásával megsemmisült az a harmadik politikai kísérlet is, amivel én tanácsadóként vagy politikusként azonosulhattam. Így aztán természetes volt, hogy visszatérjek az aktivitásomnak erre a színterére, ahonnan a 80-as évek végén feléledő politikai remények elcsábítottak.

És akkor ez végleges?

Nem lehet semmire sem azt mondani, hogy végeleges. Pártot én nem látok értelmesnek létrehozni, de a közügyektől nem zárkózom el. Most is részt veszek egy mozgalom létrehozásán gondolkodó okoskodásban. Ők az a társaság, amelyik a választási kampányban nagy erőkkel dolgozott azon, hogy a politikai pártok helyett megpróbálja együttműködésre bírni a politikai szereplőket, a visszléptetések ügyében. 

Mi a cél? Mi ez a szervezet?

A választás napján kiültem ide legeltetni a kecskéimet, és elkezdtem egy tervezetet írni, még nem tudva a választási eredményt, hogy mindenképpen létre kell hozni egy politikai mozgalmat. Ha sikerül az egyszerű többséget elérni, azért, hogy legyen széles mozgalmi támogatása, ha pedig nem sikerül a választáson győzni, akkor meg azért, hogy azt a munkát  amit elmulasztottak a politikai pártok és a véleményformáló holdudvaruk, azt most pótoljuk. Meg kell alapozni egy olyan széles összefogást, ami képes potens, a rendszerváltásért dolgozó szervezetet létrehozni. 

Aztán ebből szoktak alakulni a pártok.

Amíg ez a választási rendszer van érvényben, és fölös számban vannak a színen ellenzéki pártok, a legfontosabb az volna, hogy egy olyan ellenzéki minimumprogram szülessen, ami meg tudja győzni az összes létező potens szereplőt, hogy volna értelme közösen vállalkozniuk egy korlátozott idejű és tartalmú rendszerváltó kormányzásra. Az alkotmányos jogállam, a szabadságtisztelő demokrácia és a közjót szolgáló kormányzás újraalapozása érdekében. 

Mert mi vagyunk a többség, akik Orbán ellenében szavaztak.

Forrás: https://index.hu/belfold/2018/09/04/elek_istvan_interju_kulturharc_media_heti_valasz/

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Felléphet a Soros-párt ellen az igazságügyi bizottság

Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz képviselője kezdeményezi az igazságügyi bizottságnál a – szavai szerint – migránspárti, …